Elkezdték a tbc vakcinájának a tesztelését a koronavírussal szemben


-A A+

Ausztrál kutatók egy csoportja megkezdte a tuberkulózis ellen évtizedek óta használt vakcina széles körű tesztelését, hogy kiderítsék, képes-e ez az oltás védeni az egészségügyi személyzetet a koronavírussal szemben.

A kutatók pénteken kiadott közleményükben bejelentették: a BCG-oltást az ausztrál kórházakban dolgozó egészségügyi személyzet mintegy négyezer tagján végzik majd el, hogy megállapítsák, képes-e ez a vakcina enyhíteni a Covid-19 fertőzés tüneteit. A melbourne-i Murdoch intézet kutatói szerint ugyanis a BCG – melyet minden évben több mint 130 millió csecsemőnek adnak be – a szervezet alapvető immunkapacitását is növeli. „Reméljük, bebizonyosodik, hogy a beoltott egészségügyi dolgozók esetében csökkenhet a Covid-19 tüneteinek gyakorisága és súlyossága” – állapította meg Nigel Curtis, a kutatócsoport vezetője.

A közlemény szerint hasonló teszteket készülnek végezni más országokban is, mint például Hollandiában, Németországban és Nagy-Britanniában. A tuberkulózis vagy elterjedt nevén „tbc” olyan idült fertőző betegség, melyet a Mycobacterium tuberkulózis baktérium okoz. A kórokozó nyálcseppek révén (köhögés) jut át egyik emberről a másikra. A BCG oltás a csecsemőket és kisgyermekeket védi meg a mycobaktérium (a TBC kórokozója) által okozott gennyes agyhártyagyulladástól és a miliáris (egész testre kiterjedő) TBC-től.

A koronavírus romániai és külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt és itt találja.







EZT OLVASTA MÁR?

X