Fauci: fertőzöttek millióira és akár 200 ezer halottra lehet számítani az Államokban


-A A+

Az új koronavírus által megfertőzöttek száma több millió is lehet, a halottaké pedig akár a 200 ezret is elérheti az Egyesült Államokban - figyelmeztetett Anthony Fauci, a koronavírus-járvány elleni küzdelem amerikai kormányzati munkacsoportjának egyik tagja vasárnap a CNN hírtelevíziónak adott interjújában.

"Több millió esetünk lesz" - jelentette ki a diagnosztizált vírusfertőzésekre utalva a professzor, aki egyben az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó országos intézet (NIAID) igazgatója. Hozzáfűzte, hogy mintegy 100-200 ezer halottal is számolni kell, bár meglátása szerint ezek az előrejelzések változhatnak, mivel maga a vírus és a járvány is állandóan változik.

Az Egyesült Államokban 2010 óta évi 12 ezer és 61 ezer közötti halálos áldozatot szedtek az influenzajárványok. A legnagyobb, az 1918-19-es spanyolnátha néven ismert járvány 675 ezer életet követelt az Egyesült Államokban.

A halálos áldozatok száma pedig meghaladta a 2300-at

Az új típusú koronavírus, a SARS-CoV-2 vírus által megfertőzött személyek száma vasárnapra 130 ezer fölé emelkedett az Egyesült Államokban, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a 2300-at. A fertőzöttek mintegy fele New York államban van, de már az ország más részein is kialakultak gócpontok.

Fauci elmondta, hogy az országszerte bevezetett korlátozások feloldása attól is függ, hogy mikor lesz elérhető az a vírusteszt, amely 15 percen belül kimutatja a fertőzöttséget. "Ez hetek kérdése, de nem holnap, és nem is a jövő héten lesz" - fogalmazott. A korlátozásokat a közeljövőben szerinte nem lehet feloldani, sőt, ezt időben minél távolabbra kell kitolni. "Ahogyan korábban is elmondtam, maga a vírus dönt majd arról, hogy mikor és milyen mértékben oldjuk fel a korlátozásokat" - mondta.

Heves vita

A járványügyi szakember elmondta, hogy a Donald Trump elnök által szombaton felvetett javaslatról - hogy New York államot, New Jerseyt és Connecticut egy részét vonják karantén alá - heves vita volt. "Az elnökkel folytatott vita után egyértelművé tettük, és ezt ő el is fogadta, hogy a tagállamok lezárása helyett sokkal jobb lenne, ha erőteljes utazási korlátozásokról szóló ajánlásokat fogalmaznánk meg" - mondta el Fauci. Az utazási korlátozások további szigorítására tett ajánlásokat az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) már vasárnapra virradóra nyilvánosságra hozta. Ezeknek lényege az, hogy a nem életbevágóan fontos utazások megtiltását javasolja.

Phil Murphy, New Jersey állam kormányzója az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorában - szintén vasárnap - azt fejtegette: a három tagállam lezárására nincs szükség, és ezt a kormányzók alaposan meg is vitatták Trump elnökkel, de a vírus terjedésének megakadályozására, de legalábbis lassítására "agresszív lépéseket kell tenni". Az utazások korlátozását és az otthon maradásra való felszólítást Murphy "agresszív intézkedésnek" nevezte. Úgy vélte, hogy az általa irányított tagállamban azért ugrott meg a diagnosztizált fertőzöttek száma, mert a korábbinál jóval több vírustesztet végeznek el.

A demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden, az Obama-kormányzat volt alelnöke az NBC televíziónak adott interjújában azt hangoztatta: a legrosszabb az, ha a kormányzat "hamis várakozásokat" kelt az emberekben a korlátozások mielőbbi feloldását illetően. Biden arra sürgette az elnököt, hogy "ne hangosan, hanem mélyen gondolkodjon" a járványra adandó válaszokon. Fontosnak mondta, hogy Trump a héten a kongresszusban elfogadott gazdaságélénkítő terv megvalósításán munkálkodjék.

Nancy Pelosi, demokrata párti házelnök a CNN hírtelevíziónak arról beszélt, hogy Donald Trump késlekedése a járványra adott válasszal "halálos" következményekkel járt az amerikaiakra nézve. "Miközben az elnök trükközik, emberek halnak meg" - szögezte le. Vasárnap délelőtt John Bel Edwards louisianai, Gretchen Whitmer michigani és Larry Hogan marylandi kormányzó egyaránt a vírus terjedése, és a betegség elleni küzdelemhez szükséges eszközök hiányára panaszkodott.

A New York-i Kennedy repülőtérre vasárnap délelőtt szállt le az a gép, amely Kínából szállított orvosi eszközöket, köztük kesztyűket, maszkokat, műtőben használatos köpenyeket. Ezeket New York államban, New Jerseyben és Connecticutban osztja majd szét a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA). A Fehér Ház közlése szerint további szállítmányok várhatóak Kínából. Ez ügyben Jared Kushner, Donald Trump veje és tanácsadója tárgyalt Pekinggel.

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 







EZT OLVASTA MÁR?

X