Von der Leyen: az év végére elkészülhet a vírus elleni oltás


-A A+

Remélhetőleg az év végére kifejlesztik az új típusú koronavírus elleni védőoltást - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy vasárnapi német lapinterjúban.

A brüsszeli bizottság vezetője a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a védőoltás kifejlesztésére világszerte indított kutatási programok sorában a három legígéretesebb közül kettőt az EU-ban folytatják.

A kutatócsoportok tervei szerint hamarosan elindítják a klinikai teszteket, amelyeket azonban még további lépések is követnek majd az engedélyek megszerzéséig és a tömeggyártás beindításáig. Így a remények szerint 2020 végére lesz oltás az új vírus ellen, és az Európai Bizottság már el is kezdte a tárgyalásokat a gyártókkal a termelési kapacitások biztosításáról - mondta Ursula von der Leyen.

A járvány lassítására bevezetett intézkedésekről elmondta, hogy a bizottság napokon belül bemutatja irányelveit és javaslatait a korlátozások "nagyon óvatos", fokozatos feloldásáról. Pontos időpontot, dátumot nem jelölnek meg, mert minden európai uniós (EU-) tagállam a járvány különböző szakaszában tart, és "minden ország önállóan dönt".

Magyarországra különösen odafigyelnek

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa arról is szólt, hogy az EU-tagországok többsége vészhelyzeti rendelkezéseket vezetett be, ami "válságos időkben alapvetően rendben is van", de csak "arányos, időben korlátozott és demokratikusan ellenőrzött" intézkedéseket szabad tenni.

A bizottság valamennyi tagországban figyeli, hogy miként érvényesülnek ezek a követelmények, "de Magyarország esetében a múltbéli kritikus tapasztalatok alapján különösen odafigyelünk" - emelte ki Ursula von der Leyen.

„Kész vagyok cselekedni, ha a korlátozások átlépik a megengedett mértéket" - mondta az Európai Bizottság vezetője, hozzátéve, hogy a megengedett mérték átlépése kötelezettségszegési eljárást von maga után.

(Nyitókép forrása: Agerpres/EPA)

A koronavírus külföldi terjedésével kapcsolatos legfrissebb információinkat itt találja. 







EZT OLVASTA MÁR?

X