Magyarország újabb tiltó intézkedéseket készül bevezetni a koronavírus behurcolása ellen


-A A+

A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre – mondta Orbán Viktor magyar kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök elmondta: a magyar állapotokhoz képest a legtöbb országban romlik a koronavírus-helyzet, ezért az a korábbi állítása, hogy Magyarország számára a legnagyobb veszélyt a fertőzés behurcolása jelenti, „nemcsak, hogy érvényes, de érvényesebb, mint korábban volt”.

A kormányfő beszélt arról is, hogy Magyarországon tavasszal emberek tízezreinek az életét sikerült megmenteni a bevezetett intézkedésekkel, vagyis „van egy tudásunk” arról, hogyan kell védekezni a fertőzés ellen; elsősorban ezekre a tapasztalatokra kell építeni majd ősszel.

Szólt arról is, hogy a fertőzések száma nem lényegtelen, de a legfontosabb, hogy az emberek ne haljanak bele a vírusba. A betegségből meg lehet gyógyulni. Biztos nem kellemes, megkínozza az embert a koronavírus-fertőzés, de nagyon sokan felépülnek – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra, hogy a vírussal szemben a legkiszolgáltatottabbak az idősek, ezért minden figyelmet az ő védelmükre kell fordítani.

Hangsúlyozta: fel kell lépni a vírus behurcolása ellen. Felidézte: nyáron bevezették az egyes országok fertőzés szerinti osztályozását, de szeptember elsejétől nem lehet fenntartani ezt a rendszert és szigorítások jönnek. „Nem mondom, hogy satu, de ahhoz közeli állapot fog beállni” – jelentette ki.

A kormányfő hangsúlyozta: nem szólhat bele a magyar emberek személyes életvezetésébe, szokásaiba, nyaralási terveikbe, de kellő óvatossággal és tisztelettel arra kér mindenkit, hogy „déli irányba szeptember utánra ne foglaljon, szervezzen, ne képzeljen el magának nyaralásokat, mert az bele fog ütközni a határvédelmi intézkedésekbe”.

(Nyitókép: Horvát–magyar határátkelőhely | Fotó: infostart.hu)








EZT OLVASTA MÁR?

X