Alkotmányellenesnek találta a lengyel alkotmánybíróság a beteg magzatok művi vetélését


-A A+

Alkotmányellenesnek találta csütörtökön a lengyel alkotmánybíróság a beteg, akár több hónapos magzatok művi vetélését lehetővé tevő előírást. Az államfői szóvivő elégedettséggel, az ellenzék felháborodással nyugtázta a döntést.

A teljes, tizenöttagú taláros testület a lengyel alaptörvénynek a minden embernek az élethez való jogáról, ennek törvényi védelméről szóló tételeire alapozta döntését, valamint azon alkotmányos előírásra, miszerint az emberi és állampolgári jogok az ember természetes és kisajátíthatatlan méltóságából erednek.

Az ítélet megindoklását bemutató bíró  kiemelte: az emberi élet "a fejlődésének minden szakaszában jelent értéket", a születés előtti szakaszban, emberi lényként élethez való joggal rendelkezik. A gyógyíthatatlan betegség ténye "önmagában nem jogosíthat a terhességmegszakításra" - szögezte le.     Az ítélet kapcsán két alkotmánybíró különvéleményt fogalmazott meg.

Az alkotmánybírósági eljárást tavaly 119 parlamenti képviselő kezdeményezte, köztük voltak a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) egyes tagjain kívül az ellenzéki Lengyel Parasztpártból és a Kukiz´15 tömörülésből álló frakció, valamint a radikális jobboldali és az újliberális kispártokat tömörítő Konföderáció képviselői is.

Lengyelországban az 1993 óta érvényben lévő magzatvédő törvény értelmében akkor megengedett a 12 hétnél fiatalabb magzatok elvetetése, ha a terhesség nemi erőszak következménye. Beteg magzatok esetében, valamint ha az anya élete veszélyben forog, a törvény a terhesség minden fázisában megengedi a művi abortuszt.

A Down-szindrómás magzatok is érintettek

A beteg magzatok művi vetélését megengedő, most alkotmányellenesnek minősített előírásra hivatkozva Lengyelországban évente mintegy ezer terhességmegszakítást hajtanak végre, nagyobbrészt Down-szindrómás magzatokon, annak ellenére, hogy a Down-kór besorolása a törvényben körülírt betegségek közé sokak szerint jogi és erkölcsi kételyeket vet fel.

A lengyel alsóházban eddig további megvitatásra várt a 2017-ben benyújtott, szintén a beteg magzatok művi vetélését tiltó polgári kezdeményezés, melyet több mint 830 ezer választópolgár támogatta aláírásával. A kormánypárton belül nem volt egységes álláspont a tervezet kapcsán.

Az alkotmánybírósági döntés nyomán a tervezet okafogyottá vált, az említett előírás érvénytelen. A terhességmegszakítás tilalma alóli, a nemi erőszak következtében fogant életre, valamint az anya életét veszélyeztető terhességre vonatkozó kivételek továbbá is érvényben maradnak.

A tárgyalás idején az alkotmánybíróság székhelye előtt kisebb csoportok tüntettek, az életvédő szervezetek, valamint az abortusztilalmat ellenző szervezetek képviselői egyaránt.

Az ellenzék szerint az ítélet embertelen

Az ítéletet a fő ellenzéki párt, a Polgári Platform elnöke, Borys Budka parlamenti sajtóértekezletén "embertelennek" nevezte. A bírák a kormányzó Jog és Igazságosság elnökének, Jaroslaw Kaczynskinak "politikai utasítását hajtotta végre" - jelentette ki Budka. Úgy értékelte: azzal, hogy a koronavírus-járvány idején megváltoztatják a jogot, "poklot teremtenek a lengyel nők számára".

Az egyházi személyiségek közül Marek Jedraszewski krakkói érsek a "családok pápájának" is nevezett Szent II. János Pál ünnepe alkalmából mondott homíliájában "az alkotmánybírák bátorsága és tisztességessége" iránti tiszteletét fejezte ki, valamint háláját az életvédők tevékenységéért. Andrzej Duda elnök szóvivője elégedettségét fejezte ki, hogy "az alkotmánybíróság az élet oldalára állt".








EZT OLVASTA MÁR?

X