Malajzia volt miniszterelnöke: „a muszlimoknak joguk van franciák millióit megölni”


-A A+

A muszlimoknak „joguk van haragudni és francia emberek millióit megölni a múlt mészárlásai miatt” – írta Mahathir Mohamad, Malajzia volt miniszterelnöke Twitter-oldalára egy hosszabb bejegyzéssorozat részeként a három halálos áldozatot követelő nizzai mészárlás kapcsán. A Twitter francia nyomásra eltávolította a bejegyzést.

Mohamad álláspontját hosszabb bejegyzéssorozatban fejtette ki, amely az etikai irányelvek megsértésére hivatkozva törölt bejegyzés kivételével még mindig elérhető (cikkünk megjelenésének időpontjában). A politikus azt állítja, hogy a franciák történelmük során több millió embert öltek meg, akik közül sok muzulmán volt.„Mivel minden muszlimot és a muszlimok vallását hibáztattátok azért, amit egy dühös ember tett, a muszlimoknak joguk van megbüntetni a franciákat. A (francia árukra kivetett) bojkott nem tudja kompenzálni a franciák által éveken át elkövetett sok rosszat” – írta a 92 éves ázsiai politikus arra az esetre is utalva, amikor 18 éves csecsen származású iszlám fundamentalista a nyílt utcán lefejezte Samuel Paty francia történelemtanárt. Mohamad szerint Emmanuel Macron „rendkívül primitív módon az iszlám vallást és a muszlimokat teszi felelőssé az iskolai tanár meggyilkolásáért.”

Hozzátette, ő maga muszlimként nem helyesli a gyilkosságot. Ugyanakkor véleménye szerint a Nyugatnak tiszteletben kellene tartania mások érzelmeit és vallását, nem pedig saját értékrendjét rákényszeríteni másokra.

Mahathir Mohamad ez év februárjáig volt miniszterelnök. Pártja, a Nemzeti Front (BN) idén először veszített választást azóta, hogy Malajzia 1957-ben függetlenné vált Nagy-Britanniától.








EZT OLVASTA MÁR?

X