Joe Biden demokrata jelölt az Egyesült Államok megválasztott elnöke (percről percre)
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden megválasztottt amerikai elnök a szombat éjjel mondott győzelmi beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg. Donald Trump hivatalban lévő elnök még nem ismerte el vereségét, stábja fenntartja, hogy a választás még nincs lefutva, mert csalások történtek. Cikkünk folyamatosan frissül.
Az amerikai gazdasági élet szereplői békés hatalomátadást sürgetnek a hét végén közzétett nyilatkozataikban. "Eljött az idő, hogy összefogjunk" - idézte Jamie Dimont, a JPMorgan Chase bankház vezetőjét az amerikai közszolgálati rádió (NPR). Dimon hangsúlyozta: "Muszáj tiszteletben tartanunk az amerikai elnökválasztás eredményeit, és mint azt minden választásnál tesszük, elismerni a választók döntését, és támogatni a békés hatalomátadást" - fogalmazott az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankjának vezérigazgatója.
A CNN értesülései szerint a First Lady, Melania Trump is arról győzködi már a férjét, hogy ismerje el a választási vereségét. Korábbi sajtóhírek szerint ezt teszi Donald Trump veje, Jared Kushner is.
Hosszas hallgatás után Donald Trump ismét golfozni ment, előtte azonban megeresztett Twitter-oldalán egy bejegyzés-sorozatot. „Meggyőződésünk, hogy ezek az emberek lopnak. (…) Ez egy elcsalt választás volt” – olvasható a legfrissebb posztjában.
“We believe these people are thieves. The big city machines are corrupt. This was a stolen election. Best pollster in Britain wrote this morning that this clearly was a stolen election, that it’s impossible to imagine that Biden outran Obama in some of these states.
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 8, 2020
Előtte egy többrészes posztban arról értekezett, hogy meg kell vizsgálni a szavazatokat, még csak most járnak az összesítő fázisban, de minden jelzést megvizsgálnak, ami választási csalásra utal. Szerinte a választás körüli problémák nem előzmény nélküliek az Egyesült Államokban, és ha kiderül, hogy Pennsylvániában problémák voltak a levélszavazatokkal, akkor annak komoly hatása lehet az egész választásra. Az elnök konkrétumokat ezúttal sem említett.
Gratulált Áder János a frissen megválasztott amerikai elnöknek. A magyar köztársasági elnök levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a történelmi magyar-amerikai kapcsolatok közös értékekre épülnek: a két nemzet hagyományos szabadságvágyára és a demokrácia melletti elkötelezettségre. Magyarország az Egyesült Államokhoz fűződő baráti kapcsolatokat a jüvőben tovább kívánja erősíteni, írta a magyar államfő.
A gratuláló levélben, Áder János arra is felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államokra - csakúgy, mint a világ többi országára - nehéz időszak vár. A Covid-19 járvány világszerte sok szenvedést, súlyos társadalmi problémákat okoz, és nagy kihívások elé állítja a kormányokat. Ugyanakkor a pandémia elleni küzdelem közepette sem feledkezhetünk meg a klímaváltozás kedvezőtlen hatásainak kezeléséről, tette hozzá a köztársasági elnök. (MTI)
Gratuláló levelet küldött Orbán Viktor miniszterelnök Joe Bidennek - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap délelőtt. "Engedje meg, hogy gratuláljak Önnek a sikeres elnöki kampányhoz. Jó egészséget és folyamatos sikereket kívánok rendkívül felelősségteljes feladatainak ellátásához" - írta Orbán Viktor.
Az egyik leghitelesebb forrásból, Markó Béla RMDSZ-elnöktől tájékozódott húsz évvel ezelőtt Joe Biden frissen megválasztott amerikai elnök az erdélyi magyarok helyzetéről. Akkori sajtóbeszámolók szerint a demokrata politikus 1999-ben az amerikai szenátus külügyi bizottságának rangidős tagjaként a Balkánon tett körútja során a térség nemzeti kisebbségeinek helyzetét elemezte, és Bukarestbe is ellátogatott. Szept. 2-án Markó Béla a szövetség fővárosi székházában fogadta Joseph Bident, és ismertette a magyar közösség gondjait.
Az Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke, Joe Biden jól ismeri Romániát – írják a román lapok.Az adevarul.ro emlékeztet, hogy a demokrata politikus amerikai alelnökként aktív kapcsolatban volt Traian Băsescuval és Klaus Iohannissal is Barack Obama elnöksége idején.
Kaitlan Collins, a CNN fehér házi tudósítója két forrásra hivatkozva azt írta a Twitteren, hogy Jared Kushner, Donald Trump veje és egyik főtanácsadója megpróbálta rávenni az elnököt, hogy ismerje el a választási vereséget. Trump hivatalosan nem ismerte el az eredményt, a kampánycsapata pedig továbbra arról beszél, hogy csalás történt, de állításaikat eddig semmivel sem tudták alátámasztani. (24.hu)
Some news — Jared Kushner has approached President Trump about conceding the election, per two sources.
— Kaitlan Collins (@kaitlancollins) November 8, 2020
New York Times, Los Angeles Times, The Washington Post, The Sunday Times, The Observer, Sunday Mirror...
Here are the Sunday front pages of the Los Angeles Times, New York Times and Washington Post. pic.twitter.com/KOXrd3Yf6w
— Daniel Miller (@DanielNMiller) November 8, 2020ember 7, 202
Joe Biden előtt Kamala Harris kaliforniai szenátor, az alelnöki tiszt várományosa mondott beszédet. "Új nap virradt Amerikára" - hangoztatta. Saját pályájára hivatkozva leszögezte, hogy "Amerika a lehetőségek földje", ahol az érvényesüléshez csak akarat, szorgalom és tudás szükséges.
Kétpárti együttműködést szorgalmazott és a nemzeti egység fontosságát hangsúlyozta Joe Biden szombat éjjel a Delaware államban lévő Wilmingtonban mondott beszédében, első feladataként pedig a járvány elleni küzdelmet jelölte meg.
Joe Biden unokája, Naomi Biden posztolt ki fotót arról, hogyan ünnepelte a család a nagypapa győzelmét – szúrta ki a Guardian.
11.07.20 pic.twitter.com/HHVJMmIoAW
— Naomi Biden (@NaomiBiden) November 7, 2020
Közben Michigan egyik megyéjében újraszámolták a voksokat. A számítógép szoftverjének meghibásodása miatt ugyanis Joe Biden győzelmét mutatták ki. Az újraszámolás Donald Trump győzelmét hozta, aki így több mint kétezerrel több vokssal gyarapodott. Ez azonban nem módosított a végeredményen, amely szerint az államban Joe Biden nyert.
A Republikánus Párt Országos Bizottságának (RNC, a párt vezető szerve) elnöke, Ronna McDaniel még pénteken este a párt michigani elnökével, Laura Coxszal tartott közös sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a számítógépes rendszer szoftverhibája miatt Michigan egyik megyéjében a Donald Trumpra leadott voksok közül hatezret Joe Biden javára írtak. (MTI)
Miután kigolfozta magát a saját klubjában, Donald Trump visszatért a Fehér Házba. Joe Biden győzelmét ünneplő tömeg fogadta a washingtoni elnöki rezidencia előtt. A Guardian helyszíni tudósítása szerint többen gyűltek össze a Black Lives Matter mozgalomról elnevezett téren, mint a mozgalom nyári tüntetésein. De most nem elkeseredettség, hanem a bulizós hangulat volt az úr.
Outside the White House on Black Lives Matter Plaza pic.twitter.com/75K2DeDuSm
— Julian Borger (@julianborger) November 7, 2020
A szlovén kormányfő "érdekesnek" nevezte szombaton az amerikai elnökválasztás eredményének kihirdetését: a bíróságok még nem döntöttek, de már ünneplik a győztest. "Óvásokat nyújtottak be minden amerikai államban, ahol szoros volt az eredmény. A bíróságok még el sem kezdtek dönteni. Ennek ellenére a fősodratú média (nem valami hivatalos szerv) győztest hirdetett. A gratulációk érkeznek minden oldalról. Ez ám a jogállamiság" - fogalmazott Janez Jansa Twitter-oldalán.
Zanimivo. V vseh državah ZDA s tesnim izzidom so vložene pritožbe. Sodišča niti odločati še niso začela. Kljub temu #MSM (in ne kak uraden organ) razglasijo zmagovalca. Čestitke z vseh strani. Vladavina prava pa to
— Janez Janša (@JJansaSDS) November 7, 2020
Jansa szerdán még azt írta: "elég egyértelmű", hogy az amerikaiak Donald Trumpot választották meg újabb négyéves ciklusra az Egyesült Államok elnökének. "Minél nagyobb lesz a késedelem és ténytagadás a fősodratú média részéről, annál nagyobb lesz az elnök végső diadala" - tette hozzá, egyben gratulált a Republikánus Pártnak az általa elért "erőteljes eredményhez". (MTI)
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33133 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33133 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33134 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33136 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni