Az elektorok megválasztották Joe Bident Amerika következő elnökének
Az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül - mondta Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyi idő szerint hétfőn, pár órával az után, hogy az elektori kollégium megerősítette győzelmét a novemberi elnökválasztáson.
Bidenre 306, Donald Trump leköszönő elnökre 232 elektor adta voksát a hagyományosan puszta formalitásnak számító elektori szavazáson. "A demokrácia lángját rég fellobbantották ebben az országban, és most már tudjuk, hogy sem egy világjárvány, sem a hatalommal való visszaélés nem képes kioltani" - fogalmazott a leendő elnök.
Donald Trump azt állította, hogy a választáson széleskörű csalás történt, s emiatt több keresetet is benyújtott, de nem sikerült megmásítania a voksolás kimenetelét. Bár az elnököt hivatalosan az elektorok választják meg, és nem az dönti el, hogy összesen melyik jelölt hány voksot kapott, Biden novemberben 7 millió vokssal kapott többet, mint Trump.
2016-ban Trump az elektori szavazáson a mostanival megegyező arányban győzte le Hillarry Clinton demokrata párti jelöltet, amit akkor Trump földcsuszamlásszerű győzelemnek nevezett. Erre utalva Biden hétfő este úgy fogalmazott, hogy "tiszteletteljesen azt javasolja" Trumpnak, hogy ismerje el vereségét.
Cikkünk frissül
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni