Az amerikaiak több mint háromnegyede szerint Hillary Clinton nyeri majd el Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségét, ha versenybe száll érte, a kétharmaduk szerint pedig ebben az esetben meg is nyerné a 2016-os elnökválasztást.
Tizenhárom embert kivégeztek hétfőn az északnyugat-kínai Hszincsiang autonóm területen, miután a bíróság terror- és más erőszakos cselekményekben való részvételük miatt bűnösnek találta őket - számolt be róla a kínai média.
Magyarország iraki nagykövetségén zavartalanul folyik a munka, a személyzet hazamenekítése nem merült fel - mondta hétfőn az MTI-nek telefonon Szatmári Tibor Bagdadban akkreditált nagykövet.
Megerősítették a bagdadi amerikai nagykövetség fegyveres védelmét, a diplomáciai képviselet személyzetének egy részét pedig más térségbeli missziókra - Bászrába, Ibrilbe és Jordániába - irányították át - közölte helyi idő szerint vasárnap az amerikai külügyminisztérium.
Huszonöt évvel ezelőtt a közös reményről szólt 1989. június 16., ez a remény "a kommunista blokk börtönébe kényszerített" népeknek a szabadság lehetőségét, a diktatúra végét jelentette - mondta Áder János magyar köztársasági elnök a rákoskeresztúri Új Köztemetőben tartott megemlékezésen hétfőn. A Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének 25. évfordulóján tartott rendezvényen az államfő beszédében kiemelte: ez a nap a magyaroknak az 1848-as demokratikus hagyományok folytatását és a nyugatos polgárosodás reményét, európaiságuk és függetlenségük visszanyerésének reményét is hordozta.
Több tucatnyi elfogott iraki katonát mészárolhattak le az utóbbi napokban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ / ISIS) nevű szélsőséges iszlamista szervezet harcosai interneten közzétett fényképek szerint.
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter szerint az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) átlépett határokat, amelyeket tiszteletben kellett volna tartania, így például hiba volt Angela Merkel német kancellár mobiltelefonjának lehallgatása.
Ukrajna lezárja az oroszországi határát - közölte vasárnap este az ügyvezető ukrán védelmi miniszter.
Elvis Pista a koszovói kormánypárt politikusa volt, ám vasárnap hajnalban meggyilkolták Orahovácban – írta az MTI.
Messze Bill Clinton a legnépszerűbb az utóbbi negyedszázad amerikai elnökei közül - derült ki a The Wall Street Journal, az NBC News és az Annenberg Közpolitikai Központ (APPC) közvélemény-kutatásának vasárnap közzétett eredményeiből.
Százhúsz magyar szexrabszolgát tartott ki az az angliai bűnszervezet, amelynek vezetőit pénteken állították bíróság elé Nagy-Britanniában – írja a Blikk.
Tizenegy ember, köztük több választási megfigyelő meghalt vasárnap Afganisztánban.
Nem katonai beavatkozásról van szó, de a nemzetközi jog keretein belül Irán kész támogatni az iraki szunniták elleni harcot.
A DK elnöke szerint a cél az, hogy a következő négy évben kormányzóképes erővé váljanak.
II. Erzsébet királynő 88 esztendős lett, hagyományos katonai pompával ünnepeltek.
Mióta elnök, Barack Obama most először látogatott indián rezervátumba.
Lelőttek egy IL-76 típusú ukrán katonai szállító repülőgépet szombatra virradóan a kelet-ukrajnai Luhanszk közelében, 49 emberel a fedélzetén - közölte egy ukrán katonai forrás a CNN szerint.
A konfliktus súlyos kiszélesedésének tekinthető, ha valóban orosz harckocsik lépték át az ukrán határt - közölték.
A napokig tartó esőzés következtében az elmúlt időszakban Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban olyan súlyos árvíz pusztított, amilyenre több mint száz éve nem volt példa. A belgrádi Jugoszláv Drámai Színház levelet küldött az Európai Színházi Szövetség (UTE) többi tagszínházának, amelyben leírja a helyzetet és a segítségüket kéri.
Levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz az RTL csoport, azt kérve az államfőtől: ne írja alá a reklámadóról szóló törvényt, mert az szerintük "sérti közösen vallott európai értékeinket, így elsősorban a sajtószabadságot és a versenysemlegességet".