Legalább 70 sérültje van annak a kompbalesetnek, amely a Kínához tartozó Makao közelében történt pénteken: a nagy sebességgel közlekedő komphajó egy hullámtörőnek csapódott, orra beszakadt, zátonyra futott és megdőlt.
Jogerőssé vált pénteken a Christian Wulff volt német államfőt a korrupció vádja alól felmentő ítélet, miután a hannoveri ügyészség közölte, hogy nem kéri a döntés felülvizsgálatát.
Szeptember 17-én nyilvános ülés keretében hirdet ítéletet a szlovák alkotmánybíróság arról, hogy a szlovák állampolgársági törvény összeegyeztethető-e az alkotmánnyal - erősítette meg az MTI-nek Anna Pancúrová a testület szóvivője pénteken.
Biztonsági okokból kimenekíti Észak-Irakból alkalmazottját több amerikai cég. Az iszlamista fegyveresek csütörtökön délelőtt már kevesebb mint száz kilométerre voltak az iraki fővárostól, Bagdadtól, miután a hét elején villámgyors műveletekkel nagy területeket foglaltak el az ország északi részén.
Nagyobb kedvvel házasodunk és kevesebben válunk az utóbbi időben, derült ki a magyar statisztikai hivatal (KSH) legutóbbi adataiból. Akkor mégis mi az oka annak, hogy rohamosan csökken az ország lakossága?
Egyelőre nem sokat tudni az esetről, de három tank átlépte az orosz-ukrán határt.
Az európai parlament (EP) legfőbb politikai csoportjai csütörtökön támogatásukat fejezték ki Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnökké választásához.
A Boko Haram nigériai szélsőséges szervezet nyolcszáz tehenet követel cserében annak a húsz nőnek a szabadon engedéséért, akiket egy hete rabolt el egy észak-nigériai nomád településről - közölte csütörtökön a helyi média.
Nőket Angliába csaló és prostitúcióra kényszerítő magyar bűnszervezetet göngyölített fel a Scotland Yard a magyar rendőrséggel együttműködve. A londoni rendőrség szerdai bejelentése szerint az összehangolt rajtaütésekben hat személyt fogtak el Londonban és brit fővárostól északkeletre fekvő Peterborough városában. A Scotland Yard gyanúja szerint a társaság száznál több fiatal nőt csalt Angliába, ahol prostitúcióra kényszerítették őket. A szervezet az általa fenntartott bordélyokat online hirdetési portálokon reklámozta.
Az Egyesült Államok különleges egységének öt tagja és legalább egy afgán katona életét vesztette egy légitámadásban, melyet egy amerikai bombázó hajtott végre Afganisztán déli részén. A több mint egy évtizede tartó háborúban még nem volt ilyen súlyos „baráti tűz".
Andrej Kiska újonnan megválasztott szlovák elnök a beiktatási ceremónia napján ingyen ebédre várja a hajléktalanokat, a gondozásra szoruló időseket és az árvaházak lakóit az elnöki palota kertjébe.
Az utóbbi évtizedben 2,7 évvel javultak a magyarok életkilátásai, hasonló mértékben, mint az Európai Unióban. A gyermekek egészségi állapota romlik, sokan küzdenek tartós egészségi problémával, a magyar egészségügyi rendszer leterheltsége évről évre nő - derül ki a magyarországi Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből.
A spanyol képviselőház jóváhagyta I. János Károly lemondását, ezzel megnyílt az út Fülöp herceg június 19-i trónra lépése előtt.
Egymillió fontos adománnyal támogatja a skót függetlenség elleni kampányt Joanne K. Rowling.
A hongkongi ellenzék szerint a kínai vezetés a város autonómiáját veszélyezteti, és "minialkotmányát", az alaptörvényt is leértékeli a Hongkong igazgatásának gyakorlatáról most kiadott Fehér könyvvel. A hongkongi törvényhozás harmadik legnagyobb pártja, a Polgári Párt képviselői tiltakozásul elégették a dokumentum példányait a kínai összekötő hivatal előtti szerdai demonstrációjukon.
Kivételes, sürgős eljárásban egy nap alatt lezavarták a reklámadót a magyar parlamentben. Az utolsó pillanatban egy olyan módosító javaslatot nyújtottak be, amely éppen a TV2-nek kedvez. A törvény beterjesztője szerint a sajtószabadság ettől nem csorbul, az újságírók pedig amúgy sem függetlenek, mert a tulajdonosok érdekeit képviselik.
Oroszoroszág sakkban tartása lehet a célja az amerikai hadsereg „romániai terjeszkedésének” a Statfor ügynökség kedden közölt jelentése szerint.
Mérséklődhet a reklámadó idei mértéke azoknál az érintett médiavállalkozásoknál, amelyek a társasági adóban vagy a személyi jövedelemadóban a korábbi években elhatárolt veszteséget halmoztak fel - egy erről szóló módosító indítványt fogadott el kedd esti ülésén az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
A hatóságok már három hete próbálják őrizetbe venni Ju Bjung Unt. A férfi tagja egy olyan egyháznak, amelyet bírálói szektának tartanak és tömeges öngyilkosságokhoz kötnek.
Az amerikai elnök a Tumblr mikroblog alapítójának adott interjút. Azt mondta, szembe akar szállni azzal a cinizmussal, amelyet az Y generáció tagjaiból érzékel.