Az Európai Parlament brüsszeli székházában kedd este felavatták a Horn Gyula néhai magyar miniszterelnökről elnevezett tanácskozótermet.
Lelőttek kedden egy fegyverest, aki tüzet nyitott egy középiskolában az Oregon állambeli Portland körzetében.
A Clinton házaspárnak 12 millió dolláros adóssága volt, amikor 2001-ben kiköltözött a Fehér Házból - mondta el kedden az ABC televíziónak nyilatkozva Hillary Clinton, aki 2016-os elnökválasztási évben versenybe szállhat az Egyesült Államok legmagasabb hivataláért.
Nem lépte túl a hatáskörét Joachim Gauck német államfő, amikor őrülteknek nevezte a szélsőjobboldali Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) támogatóit - mondta ki kedden kihirdetett ítéletében a német alkotmánybíróság, elutasítva a széles körben neonácinak tartott párt panaszát.
Élőben közvetítette az állami tévé, ahogy a portugál elnök beszédet intézett a fegyveres erők tagjaihoz a nemzeti ünnep alkalmából, majd egy pillanatra elakadt a szava, rosszul lett és majdnem elesett. Orvosi segítséget kapott és jobban lett, visszament és befejezte beszédét.
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter kedden bekérette Tove Skarstein budapesti norvég nagykövetet, hogy tájékoztatást kérjen a Norvég Civil Alappal kapcsolatos nyilatkozatokról - közölte a tárca az MTI-vel.
Kedden arról tárgyalt a horvát bíróság, hogy fenntartják-e a korrupciós vádat a Mol elnök-vezérigazgatója ellen. A horvát törvények értelmében Hernádit őrizetbe kellene venni a szökés veszélye miatt.
Az egyházfő egészségi állapota nem ad okot aggodalomra, de Ferenc pápa túl sokat dolgozik - értesült vatikáni forrásoktól az Ansa olasz hírügynökség azután, hogy Ferenc pápa enyhe gyengeség miatt lemondta hétfői elfoglaltságainak egy részét.
Egy heves vihar közlekedési fennakadást és legalább öt ember halálát okozta hétfőn a nyugat-németországi Észak-Rajna-Vesztfália tartományban.
Politikai konszenzussá vált Londonban az a vélemény, hogy Jean-Claude Juncker ne legyen az Európai Bizottság elnöke – közölte hétfő este David Cameron brit miniszterelnök.
A mexikói rendőrség hétfő reggel tizenkét agyonlőtt ember holttestét találta meg egy elhagyott teherautóban az ország északi részén - közölték a helyi hatóságok.
Szabálysértési eljárást kezdeményezett az ügyben illetékes pozsonyi járási hivatal a szlovák államfői iroda egyik alkalmazottja, Dárius Rusnák ellen, mert a férfi magyar beszédük miatt szidalmazott két fiatal nőt egy pozsonyi kávézóban néhány héttel korábban – írják az Új Szó honlapján.
A spanyolországi Baszkföldön körülbelül százezer ember alkotott 123 kilométeres élőláncot vasárnap.
Az angolok és a walesiek többsége azt szeretné, ha Skócia az Egyesült Királyság része maradna. A Financial Times című napilap megbízásából elvégzett, szombaton ismertetett országos felmérés szerint Anglia és Wales lakosságának 55 százaléka pártolná Skócia bennmaradását a 307 éve létező brit unióban, és csak 15 százalék szeretné egyértelműen Skócia elszakadását Nagy-Britanniától.
Működésbe lépett a füst- és tűzjelző a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren szombat délelőtt, emiatt az utasoknak egy időre el kellett hagyniuk az épületet, a riasztást azonban már visszavonták, a reptér ismét működik - közölte a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hardy Mihály közölte: a jelenlegi információk szerint a füst az épületen kívülről származott.
A kijevi parlament szombati ünnepélyes ülésén letette a hivatali esküt Petro Porosenko, Ukrajna új államfője.
Az amerikai és az orosz elnök rövid, nem hivatalos találkozót tartott pénteken, a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján rendezett ünnepség alkalmából - jelentette be a francia elnöki hivatal.
Vlagyimir Putyin orosz és Petro Porosenko megválasztott ukrán elnök pénteken találkozott egymással a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján rendezett ünnepség díszebédje előtt.
Barack Obama amerikai és Francois Hollande francia elnök együtt emlékezett meg pénteken a normandiai partraszállás hetvenedik évfordulóján az elesett amerikai katonáktól és veteránokról a legendás Omaha Beach közelében található Colleville-sur-Mer amerikai katonai temetőjében, ahol több mint kilencezer hősi halált halt amerikai katona nyugszik.