Milliós tömeg tiltakozik Párizsban a terrorizmus ellen


-A A+

Körülbelül egymillió ember részvételével délután négy óra után elindult Párizsban terrorizmus elleni történelmi tiltakozó menet, amelynek célja, hogy emlékezzenek a merényletek 17 halálos áldozatára.Több tucat országvezető vesz részt a megemlékezésen, amely feszült légkörben indult. A biztonságra körülbelül 2000 rendőr és 1400 katona felügyel. Tudósítás percről percre.

16.44: Hatalmas tömeg részvételével megkezdődött vasárnap Párizsban a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó felvonulás, amelynek élén mintegy ötven ország állam- és kormányfője vonult fel Francois Hollande francia államfő oldalán. A politikusokkal párhuzamosan egy másik útvonalon a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni szerdai véres merénylet és az azt követő túszejtések 17 áldozatának hozzátartozói indultak el. 

Mindkét csendes menet a République (Köztársaság) tértől indult és az onnan három kilométerre található Nation (Nemzet) térre fog megérkezni. A megemlékező menet várhatóan több órán fog vonulni, miután a République téren kora délelőtt óta hatalmas tömeg gyűlt össze. Az emberek gyertyákat gyújtanak és virágokat helyeznek el a téren álló, a francia köztársaságot szimbolizáló Marianne szobor lábánál.

https://www.youtube.com/watch?v=Jzm3DQnxD2Q

17.10: A politikai vezetők karöltve, némán mentek, a francia elnökbe balról Angela Merkel német kancellár, jobbról Ibrahim Boubacar Keita mali elnök karolt. Az első sorban volt látható többek között Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke. Mögöttük vonult más államok vezetőinek társaságában Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A világ vezető politikusai autóbuszon érkeztek a francia elnöki hivatalból, ahol Hollande előzetesen vendégül őket. A politikusokat - akik közül többen is üdvözölték a menet menti házak ablakában lévő embereket - hatalmas tapssal fogadta a tömeg.

17.30: Az emberek a tüntetést biztosító rendőrökkel is kezet fognak, megölelik őket, gratulálnak ahhoz, hogy péntek este befejeződött a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni támadással kezdődött franciaországi terrorcselekmény-sorozat, miután a biztonsági erők két párhuzamos akcióban megölték a merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint a Párizsban egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő iszlamista fegyverest is, az utóbbi helyszínen azonban négy túsz is meghalt.

18.00: Az AFP becslése szerint 150-200 ezer ember tüntetett Lyonban, legalább 100 ezren vonultak fel Bordeaux-ban, több mint 60 ezren Rennes-ben és Marseille-ben. Hatvanezren tiltakozhattak Saint-Etienne-ben is, és hatalmas volt a mozgósítás Perpignanban, ahol a 110 ezer lakosból 40 ezren mentek utcára.

18.10: Befejeződött mintegy ötven ország állam- és kormányfőjének a terrorizmus elleni történelmi tiltakozó felvonulása vasárnap Párizsban, de Francois Hollande francia elnök a helyszínen maradt, hogy részvétét nyilvánítsa az áldozatok hozzátartozóinak és a sérülteknek.

 



EZT OLVASTA MÁR?

X