Kivégezte az Iszlám Állam az egyik japán túszt


-A A+

Az Iszlám Állam szombaton üzenetet tett fel a világhálóra az egyik japán túsz megöléséről. Az üzenet egy fotóból és egy hangüzenetből áll. A fényképen minden jel szerint az egyik túsz, Goto Kendzsi látható, amint fényképet tart a kezében. A hangüzenet szerint a Goto kezében lévő fényképen a másik túsz, Jukava Haruna fej nélküli holtteste látható.

Fogva tartói Goto elengedéséért cserébe egy, Jordániában bebörtönzött iszlamista nő szabadon engedését követelik. Korábban 200 millió dollár váltságdíjat követeltek a két japánért, és még kedden 72 órás határidőt szabtak meg, amely pénteken járt le.

A japán kormányfő vasárnap közölte, hogy hitelesnek tartja az IÁ videoüzenetét. Abe Sindzó az NHK japán televíziónak nyilatkozva felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte Jukava Haruna meggyilkolását, és részvétét fejezte ki a férfi családjának. A szigetország miniszterelnöke a leghatározottabban követelte a másik túsz szabadon engedését. Hangsúlyozta, hogy Goto Kendzsi életének megmentése jelenleg a legfontosabb feladata. Abe szerint a történtek ellenére Japán nem tervezi, hogy csatlakozzon az IÁ elleni amerikai vezetésű katonai műveletekhez.

Barack Obama amerikai elnök telefonon fejezte ki részvétét Sindzónak, hozzátéve, hogy Amerika vállvetve kiáll Japán mellett.

Goto Közel-Keletre utazása előtt így reagált, mikor a veszélyre figyelmeztették: „Nem vagyok amerikai, nem vagyok brit. Japán vagyok. Mehetek."

Az emberrablók kedden 72 órás ultimátumot adtak a japán kormánynak a 200 millió dolláros váltságdíj kifizetésére. Azzal fenyegettek, hogy amennyiben határidőig nem kapják meg a pénzt, megölik a túszokat. Japán korábban több más országgal együtt ellenezte váltságdíjak kifizetését szélsőségeseknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X