A német parlament is népirtásnak nevezi az örmények lemészárlását


-A A+

Hosszú vita után hétfőn megállapodtak a német kormánypártok parlamenti frakciói, hogy tartalmazza a népirtás kifejezést az a parlamenti határozat, amelyet pénteken, az örmények ellen az Oszmán Birodalomban elkövetett mészárlások kezdetének 100. évfordulóján fogadnak majd el.

A konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokraták (SPD) képviselőcsoportjának megállapodása alapján a Bundestag – a törvényhozás alsóháza – pénteki emlékülésére készülő határozati javaslatban az áll majd, hogy a törökországi örmények elleni leszámolás áldozatainak sorsa „példaszerűen mutatja meg a tömegpusztítások, etnikai tisztogatások, népcsoportok elűzése, és bizony a népirtások" 20. századi történetét.

A kormánypárti frakciók által benyújtandó határozati javaslat eddigi tervezetében „körülírták" a népirtás kifejezést, a szövegben az „örmények kiirtása" fordulat szerepelt. Sajtóbeszámolók szerint a kormány kerülni kívánta a kifejezést, tekintettel a népirtás elismerésétől elzárkózó ankarai vezetéshez fűződő viszonyra, és a képviselőcsoportok vezetése egyetértett ezzel a törekvéssel.

A pártok soraiban viszont az utóbbi napokban egyre többen sürgettek egyértelmű, világos állásfoglalást, és a kormány ellenállása fokozatosan gyengült.

Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter egy vasárnap esti tévéinterjúban még azt mondta, hogy a berlini vezetés ösztönözni kívánja Törökország és Örményország párbeszédét a száz évvel ezelőtt történtekről, és ezért „nem a legkönnyebb utat választja" és nem próbálja meg „leegyszerűsíteni a felelősség kérdését egyetlen kifejezésre". Azonban a Süddeutsche Zeitung című lap hétfői számában megjelent interjúban már úgy fogalmazott, hogy „össze lehet foglalni a népirtás kifejezéssel" az örmények elleni  – mintegy másfél millió halálos áldozatot követelő – leszámolások történetét.

Steffen Seibert kormányszóvivő hétfői tájékoztatóján azt mondta, hogy a kormány támogatja a frakciók új határozati javaslatát.

Az utóbbi napokban az Európai Parlament és Ferenc pápa is népirtásnak minősítette és elítélte a történteket, ezzel kiváltva a török kormány tiltakozását.








EZT OLVASTA MÁR?

X