Megoszlanak a vélemények a magyar határzárról a külföldi sajtóban
Több európai lap közölt írást csütörtökön a magyar-szerb határon tervezett kerítésről. A vélemények megoszlanak.
A magyar-szerb határon tervezett kerítésről közölt kommentáló elemeket tartalmazó írást csütörtöki, nyomtatott számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A konzervatív napilapban megjelent, bécsi keltezésű cikkének bevezetőjében Stephan Löwenstein arra mutatott rá, hogy a Magyarországra bevándorlók száma "húszszorosára" emelkedett. Úgy értékelte ugyanakkor, hogy a magyar történelem miatt a határkerítés létesítésének terve különösen érzékeny.
A szerző felidézte Szijjártó Péter előző napi bejelentését a tervezett lépésről, kiemelve, hogy a külügyminiszter szerint az nem mond ellent semmilyen nemzetközi kötelezettségnek vagy szerződésnek. A továbbiakban rámutatott, hogy Magyarország nem az első olyan uniós tagállam, amelyik ilyen módon akarja feltartóztatni az illegális bevándorlókat. Egy olyan országban azonban, amelyik negyedszázaddal ezelőtt a keleti tömb első államaként bontotta le a vasfüggönyt, az ilyen tervnek kiváltképp szimbolikus jelentősége van egész Európa számára - tette hozzá Löwenstein.
"A fal mindenki közös veresége"
A La Repubblica olasz balközép napilap Magyarország, új fal Európa szívében címmel számolt be a magyar kormány bejelentéséről. A Corriere della Sera szintén a címoldalán közölte, hogy új fal épül Európában. Az újság sokkolónak nevezte a döntést azt hangsúlyozva, hogy a budapesti bejelentéssel egy időben Ferenc pápa elítélte azokat, akik bezárják a kaput a segítséget kérők előtt. A római Il Messaggero megjegyzi, hogy Orbán Viktor 26 évvel a soproni páneurópai piknik után emel falat. Az újság szerint az EU-nak nem lesz semmilyen ellenvetése, ahogyan az Európában emelt többi kerítéssel szemben sem volt. A nápolyi Il Mattinónak adott interjúban Bruck Edith Olaszországban élő magyar írónő rasszistának nevezi a magyar népet hangsúlyozva, hogy amikor "fal emelkedik, az mindenki közös vereségét jelenti". A jobbközép IlGiornale szerint a magyar fal következménye az lesz, hogy megnöveli az Olaszország felé áramló migrációt.
Pravda: jól jöhet a kerítés a probléma kezelésében
Az Európába érkező menekültáradatra adható lehetséges válaszokról közölt kommentárt csütörtökön a pozsonyi Pravda, amely cikkében az unió külső határainak megerősítésének fontosságát hangsúlyozva a magyar-szerb határon készítendő kerítést hozza fel példának. "Európai erőd?" című cikkében a pozsonyi lap rámutat: a görög-török határ ellenőrzésének 2012-es megszigorítása után az abból az irányból érkező menekültek Bulgária felé vették útjukat, ám Szófia kerítést építtetett a török határon és a menekültek száma lecsökkent. "Ilyen, lélektanilag is hatékony korlátok nélkül a helyzet sokkal rosszabb lenne" - szögezi le a lap kommentárírója, megjegyezve: a menekültekkel szembeni rasszista megnyilvánulásokat ugyan el kell utasítani, de a probléma kezelésében fontos, hogy a józan ész felülkerekedjen azokon az érzelmek diktálta felszólításokon, hogy fogadjuk tárt karokkal az összes menekültet.
Gizinski helyesli Orbán ötletét
Európa úgy tesz, mintha nem látná, hogy Magyarország az illegális bevándorlás özönével szembesül, ugyanakkor a még nem létező kerítés a magyar-szerb határon jó ürügy arra, hogy az európai baloldal megint bűnbakká tegye az egyébként is „rossz sajtójú” Magyarországot – véli Jaroslaw Gizinski a Wprost jobbközép lengyel hetilap honlapján közzétett szerda esti kommentárjában. Gizinski megjegyzi: kritikus véleménye szokott lenni „a Fidesz-csapat különféle ötleteiről”, de kénytelen helyeselni Orbán Viktor „többé vagy kevésbé racionális” lépéseit, ezen belül a kerítés építését is. A cikkíró, bár nem helyesli a bevándorlóellenes plakátokat és a nemzeti konzultációt, mely szerinte igazából a „kellenek-e itt nekünk mindenféle kóborlók” jellegű kérdésen alapul, leszögezi: valamit tenni kell a magyarországi bevándorlás gondjával, hiszen az idei 50 ezernyi menekült „már határozottan túl sok”. A szerkesztő rámutat: a határzárt kifogásolók figyelmen kívül hagyják azt is, hogy hasonló kerítéseket már a világ 80 helyén építettek, többek között az Egyesült Államok és Mexikó határán. A magyar megoldás „igen különös” európai visszhangjából azt a tanulságot kell levonni, hogy azoknak az országoknak, amelyeknek egyként is rossz a sajtója, - mint amilyen a közeljövőben Lengyelország is lehet – számítaniuk kell arra, hogy a másutt fel sem tűnő dolgokat is a szemükre vetik - írta Gizinski.
- „Az EU-nak a szolidaritásról kellene szólnia”
Külföld - Elkészültek az első mémek a magyar határzárról
Száj(t)tátó - A szerb kormányfő a határzárról: „nem fogunk Auschwitzban élni”
Külföld - Ferenc pápának nem tetszik a határzár
Külföld - Az ellenzék a határzárról: „hogyan süllyedhettünk idáig?”
Külföld - Négy méter magas kerítést emelnek a 175 kilométeres magyar-szerb határon
Külföld - Belgrád: nem lehet lezárni a magyar-szerb határt
Külföld - Orbán a teljes fizikai határzár lehetőségét sem zárja ki
Külföld
- 33150 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33152 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33152 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33154 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33155 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33155 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni