Lázár: kétféle határzár épül a szerb-magyar határon


-A A+

Kétféle határzár építéséről döntött a magyar kormány a keddi ülésén, a könnyen átjárható szakaszokon csaknem négyméteres kerítést épít a Belügyminisztérium és a honvédelmi tárca – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, a kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Lázár János közölte: a horganyzott kerítés a föld alatt másfél, míg a föld felett három méter magasan húzzák fel a szerb-magyar határtól 2,5 méterre. A határzár tetejére egy 70 centiméteres úgynevezett NATO-drót is kerül.  Kétféle határzár létesül, a csaknem 30-40 kilométernyi, ember által nehezebben járható szakaszon egyszerűbb kerítést építenek – tette hozzá.

980 ezer négyzetméter magánterületet vesznek igénybe

A lehető leghamarabb létrehozandó, 175 kilométernyi ideiglenes határzár építéséhez 980 ezer négyezetméter magántulajdonban lévő területet vesznek igénybe, amiért egy egyszeri kártalanítást fizetnek a tulajdonosoknak, valamint 160-170 forintnyi használati díjat négyzetméterenként - fűzte hozzá. A kormányhivatal erről szóló döntését a földtulajdonos bíróságon támadhatja meg, ám az nem hátráltatja az építést. 

Az ideiglenes határzárral összefüggésben kifejtette: az aljnövényzet irtása, a talaj-előkészítés, az utak rendbetétele megkezdődött.

A kerítésen táblák jelölik majd a legközelebbi legális határátlépési pontokat, semmi nem zárja ki, hogy a valódi politikai menekültek azokon - a szabályok betartásával - belépjenek. "Nem a falon, hanem az ajtón érdemes bejönni Magyarországra" - fogalmazott a tárcavezető, megjegyezve: tudomásul kell venni, hogy "régivágású emberek vagyunk, azt a szokást valljuk, hogy ha valahova az ember be akar menni, akkor először kopogtat, s lehetőség szerint nem a falat töri át".

A miniszter elmondása szerint folyamatosan nő az illegális határátlépők száma, ami az év végére akár a 300 ezret is elérheti. Az elmúlt hónapokban Európába többen érkeztek a Balkán irányából, mint a Földközi-tenger felől Olaszországba belépve - ismertette, hozzátéve: Magyarország a legveszélyeztetettebb ország lett. 

Lázár János kérdésre azt is leszögezte: az embercsempészet csak magyar-osztrák-német-macedón és balkáni együttműködéssel valósulhat meg. Ahol Európában hasonló határzárat létesítettek, ott tizedére-hetedére esett vissza a próbálkozók száma - fűzte hozzá.

A szegedi diáklány esetét firtató kérdésre, akit azért bántalmaztak, mert barátját illegális bevándorlónak nézték, azt mondta: a kormány elítéli az ilyen bűncselekményeket, amelyeket meg kell torolni. Elmondása szerint ilyen dolgok ott fordulnak elő, ahol megjelenik a bevándorlás, függetlenül attól, hogy az eset összefüggésben volt-e a konkrét bevándorlással. 

A kormány tárgyal annak ütemezéséről is, hogy lakott területen kívül felállított sátrakban helyezze el átmenetileg az ide érkezőket. Lázár János arról is beszámolt, hogy a kormány elkötelezett amellett, hogy a határsértés bűncselekménynek minősüljön. Az igazságügyi miniszter konkrét javaslatáról még tárgyal a kabinet. A miniszter emlékeztetett, hogy augusztus elsején hatályba lép az a jogszabálycsomag, amely megakadályozza, hogy bárki visszaéljen a menekültjoggal.

A kormányülésen tájékoztatót hallgattak meg az Európai Unió tagállamainak belügyminiszterei hétfői tanácskozásáról. A kormány sikeresnek ítélte a belügyminiszter és a külgazdasági és külügyminiszter szerepét amiatt, hogy az Európai Bizottság és annak illetékes biztosai már a testület tárgyalási dokumentumaiba is bevették, hogy Magyarország kiemelten veszélyeztetett hely, s nem képes ilyen volumenű nyomás mellett bárkit befogadni - hangoztatta a tárcavezető.








EZT OLVASTA MÁR?

X