Bevetésre készül az izraeli hadsereg Szíriában


-A A+

Szárazföldi csapatokat készül bevetni a polgárháború sújtotta Szíriában az izraeli hadsereg, amely ennek előkészítésére a napokban nagyszabású hadgyakorlatot tartott a határ mentén.

Az izraeli hadsereg azzal is számol, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet támadást intéz a biztonsági erők ellen, ahogy azt az utóbbi hónapokban Egyiptomban, a Sínai-félszigeten is tette.

A kettes tévécsatornára is hivatkozó The Times of Israel szerint a határvidékre nagy számban érkező dzsihadisták miatt riadókészültségben van az izraeli hadsereg (IDF), amely ezenkívül a Hezbollah radikális libanoni síita szervezet esetleges offenzívájára is készül.

A Hezbollah több száz fegyverese ugyanis jelenleg a Golán-fennsíkon tartózkodik – közölte újságírókkal egy katonai tisztségviselő. "Világos, hogy itt (a Golán-fennsíkon) az utóbbi két év minden terrorcselekménye mögött Irán áll" – tette hozzá.

Izrael 1967-ben – az úgynevezett hatnapos háborúban – foglalta el a Golán-fennsíkot Szíriától, 1981-ben pedig annektálta a területet, amelyet Damaszkusz továbbra is magának követel. Az izraeli légierő tavaly március óta több légicsapást is végrehajtott már a szíriai kormányerők és az oldalukon harcoló, Irán támogatását élvező Hezbollah ellen a fennsík térségében.








EZT OLVASTA MÁR?

X