Az örmény nép tragédiájára emlékezett Borbély László Jerevánban


-A A+

Az örmény nép tragédiájának századik évfordulója alkalmából, az 1915-ös események áldozatainak tiszteletére felállított múzeumot és emlékművet látogatta és koszorúzta meg kedden Jerevánban Borbély László, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, aki a bizottság alelnökeivel együtt hivatalos látogatáson vett részt az örmény fővárosban.

A romániai küldöttség a megemlékezést követően az örmény parlament elnökével, Galust Sahakyannal és a külügyi bizottság elnökével, Artak Zakaryannal is találkozott.

„Külön öröm számunkra, hogy látogatásunk egybeesik a független Örmény Köztársaság kikiáltásának 24. évfordulójával, hiszen annak idején Románia volt az első ország, amely elismerte Örményország függetlenségét. A két ország között azóta is erős stratégiai partnerség van, ami érthető is, hiszen Romániában jelentős örmény közösség él, amely a román társadalom szerves részét képezi” – hangsúlyozta jereváni látogatása során Borbély. Hozzátette, Románia a NATO és az EU keleti határa, kiemelt figyelemmel követi a régió geopolitikai változásait, és főként most, amikor egész Európa komoly kihívásokkal néz szembe, fontos, hogy a régióban fennmaradjon a béke, a szomszédos országok vezetői tárgyaljanak egymással, és közös megoldásokat találjanak a felmerülő problémákra.

„Örményország számára most nagyon fontos, hogy folytassa tárgyalásait az Európai Unióval, fontos, hogy a vízumkérdés végre rendeződjön, mert komoly könnyítéseket jelentene az állampolgárai számára. Románia teljes támogatásáról biztosítja Örményországot mind a technikai segítségnyújtást, mind pedig az eddigi tapasztalatainak átadását illetően” – fogalmazott Borbély, aki az 1915-ös eseményekre is kitérve elmondta, Románia együtt érez és együtt emlékezik meg az örmény néppel, hiszen a megemlékezés a legerősebb módja annak, hogy a történelem tragédiái ne ismétlődjenek meg soha.

A képviselőház külügyi bizottságának elnöke kedd délután a külügyminisztérium államtitkárával, Karen Nazaryannal is találkozik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X