Akár most is nekiláthatnak az újabb magyar-román határzár építésének


-A A+

A Magyar Honvédség (MH) vezérkari főnöke szerint bűn lenne, ha nem lehetne bevetni a hadsereget akkor, ha a rendőrök már nem tudják kezelni a migránshelyzetet.

Benkő Tibor vezérezredes egy hírportálon pénteken megjelent interjújában arról is beszélt, a múlt évben újra kellett tervezni a katonák elfoglaltságait, amikor kiderült, hogy kezelni kell a migrációs helyzetet. Meg kellett építeni a fizikai akadályt, emellett azt is meg kellett szervezni, hogy a katonák vigyázzanak a határzár sértetlenségére.

A vezérkari főnök kifejtette, hogy már készülnek az újabb határzár építésére a román határ mentén. Szükség esetén nagyon rövid időn belül, szinte azonnal el tudják kezdeni a munkát a csaknem 450 kilométer hosszú, a tavalyinál nagyobb szakaszon.

Korábbi sajtóértesülések szerint a Makóval szomszédos településen már folynak a földmunkák és a gyodák (gyorstelepítésű drótakadályok) is a helyszínen vannak a munkák megkezdéséhez. Hasonlóról számoltak be Battonyánál is, ahol február elején már tucatnyi katonai teherautó volt a határnál, és zajlottak a mérési munkálatok.

Benkő Tibor kiemelte, hogy mivel a napokban jelentősen megnőtt a határsértők száma, növelték a határ mentén szolgáló katonák létszámát is. „Felkészültünk arra, hogy megállítsunk egy esetleges tömegáradatot, de reméljük, hogy nem lesz rá szükség” - mondta.

A vezérezredes szerint a magyar polgárok biztonsága a legfontosabb, és ennek függetlennek kell lennie a pártpolitikától. Ezért „bűn lenne”, ha nem vennék igénybe a hadsereget szükség esetén. A franciaországi alkotmánymódosítás éppen arról szól, hogy be lehessen vetni a katonákat - jegyezte meg, hozzátéve: a honvédség alapfeladatai közé tartozik a terrorizmus elleni küzdelem.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X