Napok kérdése, hogy visszaszorítsák az Iszlám Államot


-A A+

Irak és az Amerikai Egyesült Államok koalíciója hónapok óta tervezi támadását az ISIS ellen Moszul városában, céljuk, hogy az iszlamistákat végleg kiszorítsák a második legnagyobb iraki városból – írja a vs.hu.

Már épül a városhoz közeli légibázis az iraki és a koalíciós repülőgépek felszállásához, Haider al-Abádi iraki miniszterelnök szerint a héten megindul a légitámadás.

Abádi nemrég a moszuli síkság déli részén járt. Az ottani Mahana falu két hónapja szabadult fel az ISIS fennhatósága alól. A házak nagy része megsemmisült, a lakosság pedig teljesen eltűnt a faluból, ahol az iszlamisták tűzzel és vastag, fekete füstfelhőkkel akadályozták a koalíció támadását.

A miniszterelnök szerint 2016 lehet az az év, amikor az irakiak felszabadíthatják Moszult, erre az ütközetre március óta készülnek. Az iraki és kurd haderők brit és amerikai katonai tanácsadók segítségével készülnek a döntő csapásra.

A támadásokat délről tervezik, de a keleti, nyugati és északi városrészben is előkészítették a támadást a szövetséges kurd katonák. Számítanak rá, hogy az ISIS az összes módszerét beveti az ütközetben, mesterlövészeket, öngyilkos merénylőket, autós öngyilkos merénylőket alkalmaz, és több ezer házi gyártmányú bombát használ majd fel.








EZT OLVASTA MÁR?

X