Török puccskísérlet: eddig több mint 30 ezer embert tartóztattak le


-A A+

Eddig mintegy 32 ezer embert tartóztattak le Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - mondta Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter szerdán az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában.

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy összesen nagyjából 70 ezer ember esetében indítottak eljárást az elmúlt két és fél hónapban.

Bozdag jelezte: az átfogó vizsgálatokhoz új bírósági épületeket alakíthatnak ki. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényszéki határozatokat illetően mindenkinek jogában áll egyénileg közvetlenül az alkotmánybírósághoz fellebbezni.

Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és az általa kiépített hálózatot teszi felelőssé az összeesküvésért.

A miniszter közölte: az amerikai hatóságok napokon belül döntést hoznak Gülen letartóztatása ügyében. A lépésre Ankara azzal az indokkal kérte Washingtont szeptember közepén, hogy Gülen adott parancsot a puccskísérlet végrehajtására, és ő irányította az összeesküvést.

A Sabah című kormánypárti napilap a közelmúltban azt írta, hogy a Gülen-mozgalom mintegy 93 ezer tagja "szivárgott be" hosszú évek alatt az államigazgatásba. A török vezetés állítása szerint Gülen ebben a folyamatban saját alapítványaira, iskoláira, vállalkozásaira, biztosítótársaságaira, illetve médiaérdekeltségeire támaszkodott.








Kapcsolódó anyagok

Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X