Orbán: a migrációs válság megoldásában minden a határok lezárásán áll vagy bukik


-A A+

A migrációs válság megoldásának lényegét illetően minden azon áll vagy bukik, hogy zárjuk-e a határokat - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök Brüsszelben pénteken, az európai uniós állam-, illetve kormányfők találkozója után tartott sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy a csütörtöki csúcsértekezlet előtt a visegrádi országok közös álláspontban szögezték le a három legfontosabb dolgot: meg kell védeni a határokat; akik bejöttek, azokat ki kell vinni; akik pedig be akarnak jönni, azokat az EU-n kívül kell őrizni és különválogatni. Ez az a három pillér, amelyen a V4-ek álláspontja nyugszik - közölte.

Orbán Viktor aláhúzta, hogy Magyarország zárja a határait, Görögország viszont erre nem képes, Olaszország pedig vagy nem tudja vagy nem akarja zárni a határt. "Európai nézőpontból tekintve a helyzet Olaszországban drámai" - tette hozzá.

A miniszterelnök rámutatott, hogy függetlenül Recep Tayyip Erdogan török államfő szándékaitól, a törökországi helyzet törékeny, és ez bizonytalansági tényezőt jelent, ezért joggal vetődik fel a kérdés, hogy nem indulhat-e újra a jövőben a menekültáradat a nyugat-balkáni útvonalon. Mint mondta, ez nem zárható ki, Magyarország azonban egymagában is képes rá, hogy megfékezzen és megállítson bármekkora migránsáradatot a saját határainál, és megvédje Európa belsejét.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy szerinte Brüsszelt terheli a felelősség, amiért az elutasított menedékkérők szabadon elhagyhatják nyugat felé Magyarországot. Kiemelte, Brüsszel segíthetne annak az "életszerűtlen" szabálynak a megváltoztatásával, hogy az elutasított, de bíróságon jogorvoslatot kérő menedékkérőket nem lehet őrizetben tartani. Hozzátette, ezt a javaslatot nem fogadták el a miniszterelnökök előző napi tanácskozásán.

A kormányfő fontos eredménynek tartja, hogy a csúcstalálkozón megegyeztek arról: az uniónak olyan típusú megállapodásokat kell kötnie az afrikai országokkal, mint Törökországgal. "Megállapítható, hogy ahol ilyen megállapodásokat kötöttünk, és a helyi kormányzatokkal sikerült együttműködést kialakítani, és több ilyen példa is van, ott komoly eredményeket értünk el az onnan érkezők számának csökkentésében" - mondta Orbán Viktor, külön kiemelve, elengedhetetlennek tartja, hogy Egyiptommal is migrációs egyezményt kössön majd az Európai Unió.

Hangsúlyozta, mára polgárjogot nyert az a korábban "embertelennek, lehetetlennek és őrültnek minősített" magyar javaslat, amelynek értelmében az unió területén kívül kellene menekülttáborokat létrehozni és működtetni, valahol Líbia partjainál vagy Afrika más, erre alkalmas pontján. "Ma arról beszélünk már, hogy hogyan tudnánk megoldani ezt a feladatot, kivel lehetne megegyezni, és hol lehetne ilyesmit létrehozni" - mutatott rá.








EZT OLVASTA MÁR?

X