Rabok lábát mosta meg Ferenc pápa nagycsütörtökön


-A A+

Életfogytiglanra ítélt rabok és egy muzulmán vallású is volt azok között, akiknek a lábát Ferenc pápa megmosta a nagycsütörtöki lábmosás szertartásán a közép-olaszországi Paliano börtönében.

A lábmosás szertartásán résztvevő rabok között három nő, két életfogytiglanra ítélt, egy argentín, egy albán és egy muzulmán vallású is volt. Utóbbi júniusban tér át a keresztségre – közölte a Vatikán.

“Tudunk szeretni, de nem úgy mint az Úr, aki feltételek nélkül, az utolsókig szeret” – mondta Ferenc pápa az írott szöveg nélkül mondott homíliájában. Hangsúlyozta, hogy Jézus idejében ebéd vagy vacsora előtt a  szolgák mosták meg a mezítláb járó urak lábát,  Jézus azonban “megfordítja” a korábbi szerepeket, és ő az, aki lehajol és megmossa a tanítványok lábát. Ferenc pápa hozzátette, így a legnagyobb, vagyis Jézus végezte el a rabszolgák munkáját, és ezzel szeretet hintett el. “Nem azt mondom, hogy mossátok meg testvéreitek lábát, de ha tudtok segíteni egymásnak, tegyétek meg” – mondta az egyházfő a raboknak. Megjegyezte, ő is plébánosként mossa meg a hívők lábát, mert hiába nevezik az egyházfőnek, az egyházat valójában nem a pápa, hanem Jézus vezeti.

Az utolsó vacsorát idéző misét (Coena Domini) a vatikáni televízió sem közvetítette, mivel Paliano börtönében egykori veszélyes, majd az igazság-szolgáltatással együtműködő bűnözők töltik büntetésüket. A lábmosáson résztvevő rabok többsége magánzárkában él és 2019 és 2073 között szabadulnak. A rabok a börtön kertjében termelt biotermékekkel, olajfából faragott tárgyakkal, egy általuk vart köpennyel és édességekkel ajándékozták meg az egyházfőt.

Paliano valamivel több mint hatvan kilométerre, Frosinone közelében található. A börtön egy 16. századi erődben van, és jelenleg ötvennyolc rabot fogad be. Az intézetben tüdőbeteg-gondozó is működik. A börtön előtt több ezer helyi lakos gyűlt össze Ferenc pápa köszöntésére.

Ez a harmadik alkalom, hogy Ferenc pápa nagycsütörtökön rabok lábát mossa meg: 2013-ban egy római fiatalkorúak börtönében, 2015-ben a római Rebibbia börtönben tette ugyanezt. Megválasztása óta számos olasz és külföldi börtönbe látogatott el, idén márciusban a milánói San Vittoréba, 2015-ben Boliviában, tavaly Mexikóban ment el börtönbe. Gyakran használt pásztorbotját is börtönlakók faragták.

Nagycsütörtök délelőtt Ferenc pápa krizmaszentelő misét mutatott be a Szent Péter bazilikában, majd a római egyházmegye tíz plébánosával ebédelt. Nagypéntek délután az igeliturgiát vezeti a Szent Péter bazilikában, majd este a keresztutat a Colosseumnál.








EZT OLVASTA MÁR?

X