Szíria miatt figyelmeztették az európai légijáratokat


-A A+

Óvatosságra intette a Földközi-tenger keleti térségében járatokat közlekedtető légitársaságokat kedden az európai légiforgalmi irányítást összehangoló Eurocontrol, tekintettel arra, hogy a következő 72 órában légicsapásokat indíthatnak a térségből Szíria területe ellen.

A brüsszeli központú szervezet szerint a támadók levegő-föld rakétákat és robotrepülőgépeket vethetnek be a megjelölt időszakban, és előfordulhat a rádiónavigációs rendszerek működésének zavarása, időről időre.

"Tekintettel arra, hogy Szíria területe ellen a következő 72 órában légicsapásokat indíthatnak levegő-föld rakétákkal és/vagy robotrepülőgépekkel, valamint a rádiónavigációs berendezések időről időre előforduló megzavarásának lehetőségére, a repülési útvonalakat kellő gondossággal szükséges megtervezni a kelet-földközi-tengeri/Nicosia FIR térségben" - áll az Eurocontrol figyelmeztetésében.

Több ország, köztük az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország légiforgalmi hatóságai már korábban figyelmeztetést adtak ki a járataikkal Szíria légterét átszelő légitársaságok számára, az Eurocontrol mostani közleménye ugyanakkor egy, a Damaszkusz által ellenőrzött légtéren kívül eső, szélesebb térségre vonatkozik.

Az Eurocontrol közléséről beszámoló Reuters hírügynökség emlékeztet rá, hogy Donald Trump amerikai elnök és nyugati szövetségesei katonai megtorló csapás lehetőségét mérlegelik, Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsime ellen, megtorlásként a kelet-gútai Dúma városában szombaton elkövetett, feltételezett vegyifegyver-támadásért, amely több tucat halálos áldozatot követelt.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn gyalázatosnak nevezte a dúmai támadást, gyors és erélyes válaszcsapást ígérve arra az esetre, ha bebizonyosodna, hogy a támadásért Szíriát terheli a felelősség. Kedden a szíriai helyzetre hivatkozva lemondta részvételét az amerikai földrész államainak perui csúcsértekezletén, és kilátásba helyezte "néhány fontos döntés 24-48 órán belül meghozatalát". Emmanuel Macron francia államfő is egyértelművé tette, hogy országa részt kíván venni a szíriai vegyifegyver-támadások megtorlásában, és az erről folytatott egyeztetésekbe Theresa May brit miniszterelnök is bekapcsolódott.

A nyugati hatalmak a Szíriai polgárháborúban az Aszad-rezsim oldalán harcoló Oroszországot is felelőssé tették, amiért nem tett semmit az ismétlődő vegyi támadások leállításáért. Oroszország viszont hírhamisításnak nevezi a dúmai támadásról szóló vádakat, és óva int attól a súlyos feszültségtől, amelyet Szíriában lévő katonáinak veszélyeztetése okozna.








EZT OLVASTA MÁR?

X