Holokauszt-nap: Izraelben két percre megállt az élet


-A A+

A jom hasoán, vagyis holokauszt-napon idén is megszólaltak két percig a szirénák, és megállt az élet csütörökön Izraelben, megemlékezve a második világháborúban megölt hatmillió zsidóról.

A helyi média szerda este óta a holokausztra emlékező műsorokat és megemlékezéseket közvetít, és az ország vezetői hivatalos állami rendezvényeken vesznek részt, fejet hajtva a náci népirtás áldozatai előtt.

A holokauszt emlékezetének ápolására létrehozott Jad Vasem múzeumban rendezik a központi megemlékezéseket, ahol a hatmillió áldozatra utalva szerda este hat túlélő meggyújtotta a múltidézés fáklyáit, és koszorúkat helyeztek el.

Délelőtt tíz órakor két percre megállt az élet az egész országban, az autópályákon és az utakon az emberek kiszálltak járműveikből, és a szirénák hangjai mellett csöndben, főhajtással emlékeztek a soá áldozataira. Az egykor történtek jelentős része még mindig feltáratlan, amihez az is hozzájárult, hogy a túlélők közül sokan nem akarták felidézni többé a történteket, mert annyira fájdalmas volt számukra a visszaemlékezés, vagy még gyermekek voltak, és nem tudták kideríteni sorsuk fordulatait. 

Történet a megmenekülésről

A Háárec című lap egy Hollandiából Auschwitzba tartó vonatról kidobott csecsemő történetét meséli el, akit az ellenállók egy családnál elbújtattak, s a felszabadulás után túlélő édesanyja ismét magához vett.

A ma már 75 éves egykori kisbaba csak a közelmúltban ismerte meg megmenekülésének történetét, megtudta, hogy egy Amszterdamban élő, eredetileg Ausztriából származó zsidó nő találta meg a sínek mentén, és helyezte el egy keresztény családnál a háború idejére a holland földalatti ellenállás segítségével. Csak több mint hetven év után tudta meg véletlenül a történetét, és találkozott először megmentőjének lányával, pedig a vonatból kidobott és megtalált kisbaba történetét generációk óta mesélő család egyik tagja tőle mindössze néhány kilométerre élt egy kibucban.








EZT OLVASTA MÁR?

X