Váratlanul Moszkva központjába tette át a hétfőre meghirdetett korrupcióellenes tűntetés helyszínét Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus.
Puerto Ricóban a népszavazáson nagyon alacsony részvétel mellett a többség arra voksolt, hogy a sziget legyen az Egyesült Államok 51. tagállama.
Emmanuel Macron elnök pártja, A Köztársaság lendületben (LREM) és politikai szövetségese, a Francois Bayrou vezetette centrista Modem a szavazatok 32,32 százalékával végzett az élen a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában - hozta nyilvánosságra hétfőre virradóra a végleges eredményeket a francia belügyminisztérium.
Bahrein központi bankja utasította a királyság területén működő pénzügyi intézeteket, hogy fagyasszák be a Katarhoz kötődő 59 természetes és 12 jogi személy a bankszámláit és egyéb javait.
A Fehér Ház határozottan cáfolta vasárnap, hogy felmerült volna Donald Trump elnök londoni látogatásának elhalasztása. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője cáfolta, és „hamis hírnek” minősítette, hogy Trump elnök jelezte volna Theresa May brit miniszterelnöknek látogatása elhalasztását.
Az exit poll adatok szerint nagy győzelmet aratott az egy hónappal ezelőtt államfővé választott Emmanuel Macron pártja a franciaországi nemzetgyűlési választáson.
Donald Trump amerikai elnök gyávasággal vádolta meg James Comey elbocsátott FBI-igazgatót amiatt, hogy egyik barátja segítségével kiszivárogtatta a sajtónak a beszélgetéseikről készített feljegyzéseit.
A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű arab-kurd ernyőszervezet harcosai újabb városrészt foglaltak el vasárnap Rakkában az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettől.
Sigmar Gabriel német külügyminiszter szerint háború is lehet az Öböl menti arab országok konfliktusából.
A választásra jogosultak 19,24 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia nemzetgyűlési választások első fordulójában, míg öt évvel ezelőtt az első fordulóban 21,06 százalék szavazott délelőtt - közölte a francia belügyminisztérium.
A szíriai állami televízió híradása szerint légicsapásban életét vesztette az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi - írta vasárnap a The Daily Mail című brit újság honlapján.
Lelőtt négy embert egy orosz faluban egy ötven év körüli férfi. Valószínűleg kábítószer vagy alkohol hatása alatt volt. Tűzpárbajt vívott a rendőrökkel, végül lelőtték.
A londoni iszlamista merénylők egy sokkal nagyobb teherautót akartak bérelni a gázoláshoz, de nem sikerült nekik.
Letartóztattak egy fiatalembert Moszkvában, akit azzal gyanúsítanak, hogy a Kék Bálna nevű öngyilkos játék irányítója – írja a Mirror.
Kétnapos látogatást tesz rövidesen Berlinben Klaus Johannis államfő - nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek hivatalos források.
„Románia valódi szövetséges és csodálatos ország” – mondta Donald Trump, amikor romániai idő szerint szombaton 21 órakor fogadta Klaus Johannist a Fehér Házban.
Nem jó megoldás az európai határvédelem szempontjából, ha az uniós tagállamok kerítéseket húznak fel a külső határokon - jelentette ki Dimitrisz Avramopulosz uniós migrációügyi biztos pénteken a tagországok belügyminisztereinek luxembourgi tanácsülését követően.
Az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterével, Rex Tillersonnal találkozott pénteken Klaus Johannis államfő.
Kötelezettségszegési eljárásra számíthatnak a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztásától elzárkózó tagállamok, köztük Magyarország - jelezte Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy német lapinterjúban.
Az idén is hatalmas tömeg, kétszázezer ember vett részt Tel-Avivban a meleg büszkeség - évente megrendezett - legnagyobb izraeli felvonulásán - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.