Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök péntek délután bejelentette, hogy ő alakítja meg az új brit kormányt.
Csalódottságát fejezte ki a külügyminisztérium szóvivője, Paul Ciocoiu Lázár János magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozata miatt, amelyet a román hatóságokat "provokáló" kijelentések közé sorol Ciocoiu.
Theresa May konzervatív párti brit miniszterelnök péntek délután a londoni Buckingham-palotába hajtat, ahol megbízást kér II. Erzsébet királynőtől az új kormány megalakítására.
Vizsgálat indult annak a vasúti balesetnek az ügyében, amelyben életét vesztette Julija Hruscsova, Nyikita Hruscsov szovjet kommunista pártfőtitkár-miniszterelnök egyik unokája - közölte pénteken az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
A Románia és Amerikai Egyesült Államok közti stratégiai partnerség kibővítéséről és Romániának a Visa Waiver programba való felvételéről tárgyalt csütörtökön Klaus Johannis az USA szenátoraival és képviselőházi tagjaival.
Donald Trump amerikai elnök felesége és kisfia a napokban beköltözik a Fehér Házba - jelentette az amerikai sajtó csütörtökön.
Az Egyesült Államok Kongresszusának több tagját tüntette ki csütörtökön Klaus Johannis államfő. Ebből az alkalomból az elnök kijelentette, hogy Románia az USA lehető legjobb partnere.
Elvesztette abszolút többségét a kormányzó brit Konzervatív Párt az előrehozott parlamenti választásokon, sőt egyik parlamenti párt sem lesz képes önállóan abszolút parlamenti többségen alapuló kormányt alakítani.
A japán parlament alsóháza után a felsőház is elfogadta pénteken a császár lemondását lehetővé tevő törvényjavaslatot, amely engedélyezi, hogy Akihito átadja a trónt legidősebb fiának, Naruhitónak.
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatója szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Oroszország beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.
Donald Trumppal, az Amerikai Egyesült Államok elnökével, valamint Rex Tillerson külügyminiszterrel találkozik pénteken Klaus Johannis. A találkozók után a román államfő Románia Washingtoni Nagykövetségének székhelyén nyilatkozik a sajtónak.
Videót közölt a brit sajtó, amin az látható, ahogy a londoni rendőrök lelövik a késsel támadó terroristákat.
Évtizedes szünet után először engedélyezték az izraeli hatóságok kétszáz dárfúri menedékkérő ideiglenes letelepedését az országban - jelentette csütörtökön a helyi média.
Donald Trump amerikai elnök azt szerette volna, ha a szövetségi nyomozók nem vizsgálják menesztett tanácsadója, Michael Flynn orosz kapcsolatait.
Robbanószerkezetet dobott a kijevi amerikai külképviselet területére egy ismeretlen támadó csütörtök éjszaka, a robbanásban senki nem sebesült meg.
Romániai látogatásra hívta francia kollégáját Sorin Grindeanu kormányfő, akit csütörtökön hivatalában fogadott Edouard Philippe.
Az európai kisebbségi média helyzetéről szóló konferencián vett részt Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke Brüsszelben, az Európai Parlamentben.
Az Egyesült Államokban élő román közösség tagjaival találkozott szerdán Washingtonban Klaus Johannis államfő.
Románia a kommunista diktatúrából örökölte át a korrupciót, de eltökélt szándéka harcolni e nehéz örökség ellen - mondta Klaus Johannis szerdán Washingtonban, a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerségi megállapodás 20. évfordulója alkalmából tartott eseményen, amelynek a Heritage Alapítvány adott otthont.
Már Észak-Korea részéről is megkapta a magáét Donald Trump amerikai elnök, amiért kilépett a párizsi klímaegyezményből.