Ferenc pápa: az abortusz olyan, mint a nácik fajnemesítési kísérletei


-A A+

A katolikus egyház feje nem lát különbséget a terhességmegszakítás és a nácik fajnemesítési kísérletei között. A pápa megszokott hangnemétől eltérően nyilatkozott a család fogalmáról is, egyértelművé tette: csak egy nő és egy férfi házassága jelent családot Isten színe előtt.

Ferenc pápa Olaszországban, egy családi fórumon beszélt ezekről a kérdésekről – számolt be a News.ro a Reuters információi nyomán.

Úgy fogalmazott, a gyermekeket úgy kell elfogadni, ahogyan Isten küldte őket, még akkor is, ha betegen jönnek a világra. Arra utalt, hogy ha a terhesség elején kiderül, hogy a magzat nem egészséges, a nyugodt élet érdekében a szülők fontolóra veszik az abortuszt, ami meglátása szerint nem más, mint egy ártatlan gyermek meggyilkolása.

„Az elmúlt évszázadban mindenki felháborodott azon, amit a nácik tettek. Ma ugyanazt tesszük, csak fehér kesztyűben” – vélekedett az egyházfő.

A család fogalmáról pedig azt mondta: ugyan fájdalmasan tapasztalja, hogy napjainkban sokféle családról beszélünk, Isten színe előtt kizárólag egy férfi és egy nő között köttetett házasság fogadható el ilyenként – írja a CNN.

Nemrég Ferenc pápa még azt üzente a melegeknek: Isten ilyeneknek teremtette őket, és így is szereti őket. Erről Juan Carlos Cruz meleg férfi számolt be, akit gyerekkorában szexuálisan bántalmazott egy pap.

Ferenc pápa hazájában, Argentínában egyébként pár napja enyhítettek az abortusztilalmon.







EZT OLVASTA MÁR?

X