Ijesztő neve ellenére a biblioterápia vagy irodalomterápia egészséges embereknek is sokat segíthet az önismeretben, problémáik tisztán látásában. A Magyarországon Pécsett és Kaposváron egyetemi szinten oktatott, Erdélyben magyar nyelven még alig elérhető művészetterápiás módszer a szöveg olvasóra gyakorolt hatására épül. Király Hajnal filmesztéta korábban az irodalom és a film hatását kutatta, illetve, mint mondja, az olvasás mindig is megnyugtató „saját szoba” volt számára. Jelenleg könyvtárban és drogambulancián is vezet csoportos biblioterápiás foglalkozásokat Szegeden, szülővárosában, Székelyudvarhelyen pedig az augusztus végi A jövő könyvtára konferencián előadást tartott a módszerről és műhelyfoglalkozást is szervezett. Erre három férfi is jelentkezett, ami kellemesen meglepte, eddigi csoportjaiban ugyanis főleg nők vettek részt.

A biblioterápia – leegyszerűsítve – önismereti folyamat, aminek elindításához történeteket és a történetek szereplőivel való azonosulást használják fel. Milyen pluszt ad a folyamathoz az, hogy szövegekről és nem színházi előadásokról vagy filmekről van szó?

Nem csak történetekről van szó, vannak olyan kollegáim, akik költészetet használnak csak, és a lírában nem mindig van kész történet. Inkább a belső képek azok, amelyek elindíthatnak egy önismereti folyamatot, az erős, szokatlan képek. Azok, akik az irodalom hatását kutatják, azt szokták mondani, hogy tulajdonképpen az ismert helyzetekre használt másféle szavak, újszerű, meglepő képek térítenek vissza önmagunkhoz, pont a kizökkentés által. Van egy régi érzés, ami teljesen új kontextusba kerül.Ez akkor is megtörténhet, ha otthon, egyedül olvasunk. Mit tesz hozzá a hatáshoz a csoport?

Magyarországon van egy biblioterápiás és egy irodalomterápiás társaság, ezek csak a megközelítésben különböznek, pedig tulajdonképpen lehetne közöttük konszenzus. Az irodalomterápiás társaság a csoportdinamikát emeli ki, a biblioterápiás társaság pedig azt állítja, hogy a klasszikus irodalmi szöveg önmagában hat. Én úgy gondolom, hogy a csoport felerősíti az irodalom hatását, mert segít újabb és újabb képeket generálni, megsokszorozza a perspektívákat, ez pedig segíti azt, hogy a régi érzés, emlék új kontextusba kerülve hozzájáruljon az önismerethez. Az irodalmi aspektus, a forma, az esztétikai érzés, amit kiválthat mű, csupán egy bónusz. Azt is szoktuk hangsúlyozni, hogy ez nem irodalomóra. Ha anélkül is megnyílnak az emberek, hogy felfedeznének egy érdekes, meghökkentő képet, vagy rímet, akkor nyert ügyünk van. De ha valakit pont egy ilyen kép mozdít ki egy elakadásból, az nyilván az irodalmi hatás érdeme.

Ez nagyon kitágítja azt, hogy milyen szövegeket lehet irodalomterápiára alkalmazni.

Igen, én a pécsi képzésen vettem részt, és mi azt vallottuk, meg a tanáraink is, hogy szinte minden szöveg, félirodalmi szöveg is jó hatással alkalmazható, akár egy napló, levél, újságcikk, blogbejegyzés is. Úgy gondoljuk, hogy nem feltétlenül szükséges irodalmi szöveggel dolgozni, annál is inkább, mert az irodalomterápiát gyakran összekapcsolják írásterápiával is, tehát adnak egy írásos feladatot a hozott szöveggel kapcsolatban, amit következő alkalomkor elhoznak megbeszélésre. Ez akkor jó főleg, ha ritkák a találkozások. Én is havonta találkozom a csoporttal, és egy hónap hosszú idő, az emberekben elindul valami, és az jó lehet, ha ezt ki is írják magukból. Mi is alkalmaztuk ezt, ko-terápiában dolgoztam az egyik kolleganővel, nagyon jól működött.Mondanál konkrét példát arra, hogy milyen témát milyen szöveggel közelítettél meg?

Az oldás/kötés témájú foglalkozáson kapcsolatról, veszteségről, elengedésről beszélgettünk. Úgy képzeltem el eredetileg ezt a sorozatot, hogy sorra vesszük az életpálya fontos mozzanatait, amelyekben a kapcsolódás-elengedés dialektika felmerül. Amikor az apa-gyerek kapcsolatról, generációs résről volt szó, akkor például nem irodalmi szöveggel dolgoztam, Zorán Apám hitte című szövegét vittem be, nagy sikere volt. Mondanom sem kell, hogy ezek többnyire női csoportok, férfi résztvevő alig akad, és a lány-apa kapcsolattal többeknek volt elakadása, de valahogy nem nagyon van irodalmi szöveg erről, filmekben sem annyira gyakori. Végül az Apám hitte után bevittem a Vad Fruttik Én nem hiszek című dalát. Nagyon erős, jól működő képek vannak benne. Tulajdonképpen loptam az ötletet az egyik volt kolleganőmtől, aki fordítva csinálta, először vitte a Vad Fruttik-dalt és a végén meghallgattatta Zoránt, amire egyértelműen visszautal. Szoktuk feladatként adni a csoporttagoknak, hogy válasszanak ki maguknak egy sort, ami róluk szól. Volt olyan, akinek az egész életére kulcs volt egy Vad Fruttik sor.

Mi az irodalomterapeuta szerepe a foglalkozáson?

Nem vagyunk gyógyítók, nem is vagyunk pszichoterapeuták, tulajdonképpen a terápia szót a kísérés értelemben használjuk, tehát valakiket kísérünk az irodalmi szöveg segítségével az önismeret útján. Ott vagyunk, egyfajta keretet adunk, segítünk megfogalmazni, belelátni, perspektívát adunk, egyfajta segítő munkáról van szó.

Mikor érzel sikeresnek egy találkozót?

Akkor, amikor valami felszakad, ráismerés történik, hogy igen, ez én vagyok, ez az én problémám. Az a jó irodalom, amelyben a megfelelő szavak a megfelelő helyen vannak, pont az, amit te nem tudsz megfogalmazni, viszont segít a régi érzést új kontextusba helyezni, és ezáltal előrelépni az önismeretben.