Kolozsváron kötnek ki a Kárpát-medence fiatal magyar szerzői
Hét országból több mint harminc meghívott érkezik a hétfőn kezdődött, szerdáig tartó, negyedik alkalommal megszervezett Kolozsvári Kikötőbe. Az Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és Magyarországról érkező tizennégy fiatal magyar szerző mellett három román és három lengyel író is fellép.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája a bukaresti Balassi Intézettel, a Helikonnal és a Szépirodalmi Figyelővel közösen létrehozott eseménysorozatán fellép (délelőtt középiskolákban, esténként a Bulgakov Kávéházban): Döme Szabolcs, Ozsváth Zsuzsa, Harag Anita, Kovács Edward, Ádám Szilamér, Csutak Gabi, Elekes G. Robert, Láng Orsolya, Sebők György, Mellár Dávid, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Hegedűs Benjámin Jutas, Mészáros Anikó és Gothár Tamás.
A fiatal román szerzők közül Marius Aldea, Robert G. Elekes és Vlad Pojoga lesz a Kikötő vendége a rendezvény első napján. A második napon érkező Lengyel hajó fedélzetén Rafal Gawin, Piotr Lamprecht és Dawid Mateusz foglal helyet.
A harmadik napon a Donau Lounge égisze alatt dunamenti országok folyóiratainak a szerkesztői beszélgetnek. A résztvevők: Sebastian-Vlad Popa, az Infinitezimal (Beszterce) főszerkesztője, Tibor Hrs Pandur, az Idiot (Szlovénia) szerkesztője, Demus Zsófia, a Szépirodalmi Figyelő (Budapest) szerkesztője, Karácsonyi Zsolt, a Helikon (Kolozsvár) főszerkesztője.
Program:
I. NAP. HÉTFŐ • 2018. NOVEMBER 26.
09.00 Felolvasás az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumban (HU)
12.00 Felolvasás a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban (HU)
13.00 Felolvasás a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban (HU)
16.00 Fék, Sinistra, Fesztivál. Román költők délutánja. Helyszín: Insomnia Kávéház (Str. Universității / Egyetem utca 2.) Fellépnek: Marius Aldea, Robert G. Elekes, Vlad Pojoga. Moderátor: Ștefan Manasia. (RO)
20.00 Első hajó. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.). Fellépnek: Döme Szabolcs, Ozsváth Zsuzsa, Harag Anita, Kovács Edward, Ádám Szilamér. Fedélzeti tiszt: Sánta Miriám. (HU)
II. NAP. KEDD • 2018. NOVEMBER 27.
14.00 Lengyel hajó. Helyszín: Sapientia Erdélyi Tudományegyetem. (Tordai út 4.) Meghívottak: Rafał Gawin, Piotr Lamprecht, Dawid Mateusz. Beszélgetőtárs: László Noémi. (ENG)
14.30 Felolvasás a Sigismund Toduța Zenelíceumban
17.00 A tűnő Bánság nyomában. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.) Johann Lippet: Ajtó a hátsó konyhához című regénye kapcsán a fordítóval, Vincze Ferenccel beszélget Szenkovics Enikő. (HU)
20.00 Második hajó. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.) Fellépnek: Csutak Gabi, Elekes G. Robert, Láng Orsolya, Sebők György. Fedélzeti tiszt: Vincze Ferenc. (HU)
22.00 Megzenésített versek. Marcsák Gergely koncertje. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.)
III. NAP. SZERDA • 2018. NOVEMBER 28.
14.00 Donau Langue. Dunamenti országok folyóiratai. Kerekasztal beszélgetés. Helyszín: Sapientia Erdélyi Tudományegyetem (Tordai út 4.)
Meghívottak: Demus Zsófia, a Szépirodalmi Figyelő (Budapest) szerkesztője, Sebastian-Vlad Popa, az Infinitezimal (Beszterce) főszerkesztője, Tibor Hrs Pandur, az Idiot (Szlovénia) szerkesztője, Karácsonyi Zsolt, a Helikon (Kolozsvár) főszerkesztője. Moderátor: Balázs Imre József, a Korunk (Kolozsvár) főszerkesztő-helyettese. (ENG)
16.00 Berki Tímea A román irodalom magyar bibliográfiája című könyvét mutatja be Irina Petraș. (RO) Helyszín: Insomnia Kávéház (Str. Universității / Egyetem utca 2.)
20.00 Harmadik hajó. Helyszín: Bulgakov Kávéház (I M. Klein / Virág utca 17.) Fellépnek: Mellár Dávid, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Hegedűs Benjámin Jutas, Mészáros Anikó, Gothár Tamás. Fedélzeti tiszt: Fischer Botond. (HU)
- 34919 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34921 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34924 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34924 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni