Árva Bethlen Kata örülne, hogy egykori olthévízi kastélyában ma iskola működik


-A A+

A brassói Áprily Lajos Főgimnázium diákjainak köszönhetően makett készült Árva Bethlen Kata egykori otthonáról, az olthévízi Haller-Kálnoky-kastélyról. Az iskola 11. C osztályos tanulói az Örökségünk Őrei vetélkedő keretében fogadták örökbe a 16. századi épületet, motivációjukról, munkájukról a csapat nevében Stoian Antonia számolt be a Maszolnak.

Mi keltette fel az érdeklődéseteket az olthévízi Haller-Kálnoky kastéllyal kapcsolatban?

Iskolánk, az Áprily Lajos Főgimnázium tanulói előző években már részt vettek a vetélkedőn. Mi is kedvet kaptunk hozzá. Felvetődött, hogy brassói vagy más, a megye valamelyik településén levő műemléket fogadjuk örökbe. Magyartanárnőnknek több javaslata volt, végül emellett döntöttünk, főleg, amikor megtudtuk, hogy a Haller részben iskola működik mindössze huszonhét 5-8. osztályos tanulóval.Úgy gondoltuk, hogy megismerjük Olthévíz nevezetességeit, de fontosabb lehet a közvetlen kapcsolat a tanulókkal, és segíthetünk nekik akár a tanulásban, akár identitástudatuk megerősítésében, a település értékeinek, köztük a Haller-Kálnoky kastély, közvetve Árva Bethlen Kata személyének és munkásságának népszerűsítésében, hiszen egész élete példaértékű. Azzal, hogy „örökbe fogadtuk” a Haller-Kálnoky-kastélyt, mi magunk is bővítettük irodalmi és történelmi ismereteinket.

A nemrég a tanügyminisztérium országos versenynaptárába felvett Örökségünk Őrei műemlékvédelmi vetélkedőbe a 2018-2019-es tanévben több mint 600 fiatal kapcsolódott be 13 megyéből. A Maszol sorozatban közli a regionális döntőkbe került csapatok rövid beszámolóit.

Mi volt a legizgalmasabb információ, amit megtudtatok az épületről azóta, hogy elkezdődött az Örökségünk Őrei vetélkedő?

Számunkra a legérdekesebb felfedezés, amit a Haller-Kálnoky-kastéllyal kapcsolatban tettünk, az az, hogy egykori gazdája és lakója, Bethlen Kata nagyon sokat foglalkozott a kultúra, a tudomány ápolásával, ezt bizonyítja az, hogy Bod Pétert ő támogatta tanulmányai elvégzésében, bíztatta és segítette az írásban, írásainak kinyomtatásában. Sok más fiatalt is taníttatott, és a birtokain lakó emberek életén segített. A kastélyban tehát nagy hagyománya van a kultúrának, a tanulásnak. Talán nem véletlen, hogy több évtizede iskola működik ott. Bethlen Kata 250 évvel ezelőtt elindított egy folyamatot a művelődés érdekében. Ez érdekes és dicséretes. Véleményünk szerint nagyon fontos, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, és ez a hely még sok generációnak lehetőséget nyújtson a magyar nyelven való tanulásra, művelődésre. 

Válasszatok ki egy általatok készített képet, rajzot, kollázst, videót, vagy bármilyen vizuális anyagot, ami szerintetek legjobban jellemzi az épületet, vagy a csapat épülettel kapcsolatos munkáját! Hogy készült?

Csapatunk kiemelkedő tevékenysége, az épülettel kapcsolatos szószerinti munkája a Haller-Kálnoky kastély makettjének elkészítése volt. Egyik olthévízi utunk során az ottani polgármester és az Ugrai család segítségét kértük, ugyanis alaprajz nélkül nem tudtunk a maketthez hozzáfogni. Hosszas tanácskozás után, szülői javaslatra megvásároltuk a megfelelő anyagokat és festékeket. Többnapos munkát igényelt a folyamat, amit elég sok vita kísért, de kész lett a Haller-Kálnoky-kastély hasonmása.
A vetélkedő alatt eddig melyik tevékenységeteket éreztétek a legnagyobb megvalósításnak, legsikeresebbnek? 

A legnagyobb megvalósításnak, legsikeresebb eseménynek a december 14-ei kiállítást érezzük, bár addig is nagyon sok tevékenységet szerveztünk. Több alkalommal jártunk Olthévízen, megismertük az épített örökséget, a református templomot, Bethlen Kata hagyatékát, az általa hímzett terítőket, serleget, tányért, beszélgettünk helybeliekkel, a polgármesterrel, a tanárokkal, és természetesen a tanulókkal. De a kiállítás által lehetőség adódott arra, hogy minden anyagot összegyűjtve hiteles képet nyújtsunk munkánkról. Itt került komplex és részletes bemutatásra az örökbe fogadott emlékmű, annak a története, egykori lakói és életük. Bemutattuk azt is, hogy milyen tevékenységek által próbáltuk ismertté tenni a kastélyt, és hogyan kerültünk mi magunk is közelebb hozzá.A kiállítás sikerét annak is köszönhetjük, hogy számos látogatónk volt, az információ sok emberhez eljutott. Meglepetés volt számunkra az, hogy a látogatók között olyanok is akadtak, akikről kiderült, hogy olthévízi származásúak. Nekik pedig külön örömet jelentett, hogy felkaroltuk a Haller-Kálnoky-kastélyt, sőt, újabb információkkal is szolgáltak. Nem is beszélve a kastélyban működő iskola diákcsapatáról, akik szintén ellátogattak a kiállításra, és ez láthatólag nagy élményt jelentett számukra. Végül, de nem utolsó sorban, itt mutathattuk be először leglátványosabb alkotásunkat, a Haller-Kálnoky-kastély makettjét.








EZT OLVASTA MÁR?

X