„A legjobb dolgok nem kerülnek pénzbe” – ingyenes könyvturkáló nyílt Kolozsváron


-A A+

Több mint 8 ezer kötetből lehet válogatni szombat-vasárnap a kolozsvári Szabók bástyájában megszervezett Könyvturi | élőKönyvtár rendezvényen.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) ötödik éve minden tavasszal megszervezi Kolozsváron a Könyvturi | élőKönyvtárt, ahol a megunt vagy feleslegessé vált könyvek találnak új gazdára, illetve ahol minden évben más témában lehet „élő könyveket” kölcsönözni, azaz, különböző szakmák, élethelyzetek képviselőivel  kötetlenül beszélgetni.A magánszemélyek adományaiból összeállt könyvállomány már akkora, hogy idén hivatalosan nem is hirdettek gyűjtést a szervezők, így is több mint 8 ezer kötetet kínálnak a könyvturin, „a legjobb dolgok nem kerülnek pénzbe” jelszóval. Az ingyenesen elvihető könyvek között irodalomból van a legtöbb, de egy standnyi tudományos kiadvány, szakfolyóirat is lapozható.

Rengetegen adományoztak 1970 és 1989 között megjelent Kriterion-kiadványt, hiszen az idén 50 éves kiadó az említett időszakban több mint 21 millió példányban adott ki köteteket, így ezek gyakran felbukkannak a használtkönyv-piacon. „A fiatalok most elviszik őket” – mondta Tamás Csilla, az EMKISZ elnöke, a Könyvturi egyik szervezője. A könyvek között valóban főleg egyetemisták, fiatalok válogattak, többen ölnyi könyvvel távoztak.Ami megmarad, azt iskoláknak, illetve az éppen magyar könyveket gyűjtő Kolozs Megyei Könyvtárnak adományozzák, vagy továbbviszik más helyszínekre, a Könyvturit ugyanis évente 4-5 településen megszervezik. A stabil helyszínek Kolozsvár mellett a szilágysomlyói Báthory Napok, és a nagyszebeni Hungarikum-napok, tudtuk meg.

Viszlát, köret!

A fenti mondat nem más, mint Párizs, tükörfordításban. Aki értékeli a poént, részt vehet az Anyanyelvápolók Szövetségének Ifjúsági Szervezete (ASZISZ) által szervezett nyelvi játékokon. A szervezők könyvbemutatókkal is készültek: szombaton öttől Tamás Kincső Fehér kavicsok című kötetét ismerhetik meg az érdeklődők, vasárnap fél négytől pedig Fischer Botond Tavasz lesz, Corina című könyvét. Emellett verses programok is lesznek: szombaton hattól verszínházi est Ady márciusa címmel, vasárnap öttől pedig közös felolvasás József Attila verseiből.

Az élőKönyvtár témája idén a papír vs. képernyő, a „kikölcsönözhető” élőkönyvek így a könyv-, folyóirat- és online szerkesztéshez kapcsolódó szakmák képviselői. Aki kikölcsönzi őket, négyszemközt kérdezhet tőlük bármit, de - akárcsak egy klasszikus könyvtári könyv esetében - az élő könyvet is ugyanolyan állapotban kell visszaszolgáltatni, mint ahogyan azt kikölcsönözték, figyelmeztetnek a szervezők.

A Könyvturi | élőKönyvtár szombaton este hétkor zár, vasárnap 11-től hatig tart nyitva.








EZT OLVASTA MÁR?

X