Mintha ma írta volna - Kolozsváron adja elő Ady-estjét Földes László Hobo


-A A+

Az Ady-emlékév keretében a budapesti Nemzeti Színház repertoárján is szereplő Ady-estjével vendégszerepel a kolozsvári színházban Földes László Hobo. A föltámadás szomorúsága című verses-zenés összeállítás április 24-én, szerdán 17 és 20 órától tekinthető meg a színház Stúdiótermében.

„Mára lassan az elviselhetetlenségig jutott hazánkban a gyűlölködés, amit a média és a politika kézenfogva gerjeszt. Ez engem nagyon zavar! Korábbi előadóestjeimen, lemezeimen reagáltam már a saját koromra, mindig az ember helyét és felelősségét boncolgattam. Mindig válaszokat keresek – ezúttal Adyn keresztül teszem ezt, vannak ugyanis olyan Ady-versek és -publicisztikák, amelyeket mintha ma írt volna” – idézi Hobót a Kolozsvári Állami Magyar Színház közleménye.Az előadás nem Ady-körképet nyújt, azok a versek és szövegek hangzanak el, amelyekben megmutatkozik az útja végéhez közeledő férfi nem lankadó felelősségű, harcos, ostorozó hazaszeretete Európa közepén, viszonya a múlthoz, a történelemhez, sorstársaihoz, a Nyugathoz, valamint hálás emlékezése elmúlt szerelmekre, álmokra és reményekre.

A 2014 áprilisában bemutatott előadást Vidnyánszky Attila rendezte, a zenei aláfestést Fekete-Kovács Kornél jegyzi.

Jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online.








EZT OLVASTA MÁR?

X