Annak ellenére, hogy nagyon sok írásában úgy beszél Erdélyről, mint a magyarság mitikus tündérkertjéről, Ady Endre valójában csak 1915 nyarán utazza be első alkalommal a történelmi Erdély belső vidékeit.  Brassó, Marosvásárhely, Szováta  – a látogatás főbb megállói, amelyre őt meg fiatal feleségét, Csinszkát régi barátai, Bölöni György és Itóka kísérik el. Ez az utolsó jó vakációja egyébként. Következő év nyarán elindul a román támadás Erdély ellen, és Ady szinte beleőrül a menekültek látványába, akik hosszú kígyózó sorokban a csucsai úton tartanak kifelé Erdélyből. 1918 nyarán pedig már alig kel föl az ágyból, hogy fogadja a látogatókat.  – Meglátjátok, egy év múlva, bojár lakik ebben a kastélyban! – mondja a megrökönyödött vendégeknek. Jóslata valóra vált. De ne szaladjunk előre az időben. Egyelőre 1915 van, a háború, ha zajlik is, Erdély még nem hadszíntér, és Ady nyaralni készül. Ady-sorozatunk 6. részét olvashatják.

Csucsa

1915. március 27-én köt házasságot Budapesten Boncza Bertával, és  a „fiatal pár” Csucsán telepedik le; a falusi élet jót tesz neki: elzárja őt a fővárosi politikától, a hektikus életmódtól, a hajnalokba nyúló vitáktól és mulatozásoktól. A hátulütője az, hogy az irodalmi élettől, a barátoktól, az inspiráló beszélgetésektől és találkozásoktól is elesik. A háború okozta szorongásokra pedig nincs gyógyszer. Könyörög a régi pajtásoknak, hogy keressék fel, és maradjanak 1-2 hetet Csucsán, hogy ne érezzze annyira ezt a bezártásgot. Ebben az elesett helyzetben keresi fel őt júliusban Bölöni György és felesége, Itóka, hogy valamiképpen enyhítsék a magányt, amelyről Ady leveleiben szüntelenül panaszkodik.

 "Csendes, kedves napok voltak ezek – olvassuk Bölöninél –, szép meleg idők jártak, jókat fürödtünk a Körös friss, hideg vizében. Ady befogatott a vár csacsifogatába és kirándultunk a Körösmenti Kissebesre, átszekereztünk Feketetóra, hogy szétnézzünk a vásárosok között és benézzünk a Csinszkával ismerős famíliákhoz. Adyval még rákásztunk is, órákat álldogálva az ország út melletti árok partján, míg botunkra nem került egy főzetnyi a jókora rákokból."

Ekkor születik meg az elhatározás, hogy a szép nyári napok alatt körül kellene nézni Erdély belső vidékein. 1915. július 21-én ülnek vonatra. Utazásuk  fő állomásai: Csucsa – Brassó – Marosvásárhely – Szováta-fürdő – Marosvásárhely – Csucsa.

1915. július 21., szerda, Csucsa–Brassó

„Egy júliusi kora reggel felültünk a brassói gyorsvonatra, már ez sem volt igazi gyors, bent voltunk már a háború közepén, nagy, nagy megpróbáltatások után” – írja Bölöni. A háborús „gyorsvonat”, szabad pályát biztosítva a csapat- és sebesültszállító meg a hadianyaggal telt tehervonatoknak, csigalassúsággal halad, délutánra érnek Brassóba. Szállásuk a Korona Szállóban van.

Ady lázas, beteg, rosszkedvű, nem akar senkit látni, ismerőssel találkozni. Csinszka visszaemlékezéséből tudjuk, hogy kiutaznak Brassó villanegyedébe, a Noába. Megcsodálják a legszebb fekvésű erdélyi várost, a föléje magasló Cenket, amelyen már csak romjaiban látszik, hogy a dévényi millenniumi emlékmű társa. Így is csodaszép látvány lehetett a naplementében tündöklő hegycsúcs. Bölöniék el is határozzák, hogy másnap kora reggel, még a hajnali hűvösben megmásszák a Cenket.

A Noa nyaralónegyedben találkozik először a költő a háromnyelvű, hármas kultúrájú várossal. Az egyik kedves kisvendéglő tulajdonosa Schneider úr, akivel elbeszélget, brassói szász, a vendégei nagy része, tükrözve a háború előtti Brassó nemzetiségi összetételét, magyarul beszél, míg az elit villanegyed lakóinak jó része már akkor román nemzetiségű. A Noából hazatérve a Korona Szállóban írja meg az első, erdélyi útjáról szóló cikkét, amit másnap, 22-én tesz postára, és a Világ 1915. július 25-i számában jelenik meg.

1915. július 22., csütörtök, Brassó

Itóka és Bölöni kora hajnalban kel, készen állnak a Cenk megmászására. Adyék alusznak, természetesen, nem lehet őket kirángatni az ágyból, így ketten vágtak neki a meredeknek. Na, de hát nekik sem sikerült a kitűzött célt elérni, senki nem igazi sportember a társaságban, félútról ők is visszatérnek. A szállodában megtudják, hogy Adyék már kimentek a városba. Készülve a másnapi vásárhelyi előadóestre (erről kicsit később), Ady borbélyhoz megy nyiratkozni, borotválkozni; Csinszka, kihasználva a nagyváros lehetőségeit, fodrászatot és manikűröst keres, hogy feldobja a hangulatát. Majd újból lepihennek. ( Ez van. Akkor ilyen volt az élet. Kicsi reggeli, kávé, séta, egy snapsz, pihenés. Ebéd, pár pohár bor, pihenés. Vacsora, sok pohár bor, hosszas pihenés. Másnap előlről lehetett kezdeni.) Délutáni sétájukon megcsodálják az ősi szász várost, Bölöni jegyzi le az impresszióat:

 „Brassó, a város, régi házaival, gondozott, tiszta utcáival, jól megépített épületeivel egy szelíd svájci városra emlékeztetett. Hősiesen állta a háborús időket. Ősisége, város volta, stílusa nagyon meglepte Adyt a porba fúló falusias alföldi városok után. Fent a Cenk, a magas hegy körül erdők, lent a messze néző sík Barcaság, a város közepén a gyönyörű műemlékként emelkedő Fekete-templom vonzó erejűvé tették, és a háromnyelvű kultúra láthatóan mutatkozott a város életében”

Adynak a csucsai bezártság után szemmel láthatóan jót tesz a brassói kimozdulás. Jókedvű, tréfálkozó, s míg előző esti érkezésekor senkit sem akart látni, aznap már maga keresi a régi ismerősök társaságát. Brassói sétájuk során felfigyelnek Faragó Ödön társulatának a plakátjára. Ady még Nagyváradról ismeri a kassai színház igazgatóját.  Eldöntik, hogy megnézik az előadást, amelyet a brassói Dalcsarnokban tartanak, pár száz méterre Adyék szálláshelyétől. Bölöni visszaemlékezéséből részletesen ismerjük a színházlátogatás és az ezt követő vacsora történetét:

1915. július 23., péntek, indulás Marosvásárhelyre

Kora hajnalban ülnek fel a székely körvasút vonatára. A tegnapi jókedvnek nyoma sincs, Ady újból depressziós, kedvtelen, nem deríti fel a Székelyföld egyik legszebb részének, a Csíki- és a Gyergyói-medencének a látványa sem. A gyönyörű, fenyő borította havasokból csak a rablógazdálkodás nyomaira, a kiirtott, letarolt hegyoldalakra figyel fel. Erdély kiszipolyozására, gyarmati területként való kezelésére vásárhelyi beszédében is kitér. Figyeli a felszálló embereket, akiknek alkata, beszédmódja különbözik attól, amit Brassóban tapasztalt. Egyébként nem szeret turistáskodni, bárhol jár, nem nézi meg a múzeumokat, és „a kötelező látnivalókat”. Illetve, ha útjába esnek véletlenül, akkor vet rájuk egy pillantást, egyébként nem érdeklik őt. Az emberek érdeklik, meg amit tőlük hall. Azt sokkalta érdekesebbnek találja minden egyébnél.

Az utazás egyik célpontja azért lesz Marosvásárhely, mert a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság már egy évvel korábban, 1914. május 12-i választmányi gyűlésén  Thoroczkai-Wigand Ede és Dékáni Kálmán javasolja Ady Endre felvételét a tagok közé. Ekkor érkezik egy meghívás a társaság részéről egy vásárhelyi előadás megtartására, amit a költő egy év múlva, éppen a nyári vakációs körút alkalmával iktat a programjába.

Adyt nem egyszerű meghívottként, hanem a város „illusztris vendégeként” fogadják, tiszteletére főispáni bankettet is szerveznek a város jelentős személyiségeinek részvételével. A költőnek és barátainak a város legrangosabb vendégeknek kijáró tisztelettel való fogadásában döntő szerepe van az 1915. április 21-én újraházasodott Bernády György –  Maros-Torda vármegye akkori főispánja – második feleségének, Klee Erzsébet Auguszta Máriának, aki nagy rajongója Ady költészetének. Sokat nem kell azonban győzködje a városi előljárókat, mert mindenki felismeri, hogy micsoda lehetőség most Ady oldalán csillogni. Mindenki tervez valamit: bankettet, borozást, vacsorát, sétakocsizást, városlátogatást. Egyszóval Marosvásárhely lázban ég.

Ady beszéde  és a díszbankett

Délután érkeznek Marosvásárhelyre, és a Transilvánia Szállodában foglalnak szobát. Még aznap este főispáni banketett rendeznek a költő tiszteletére a Domokos szálló éttermében, amelyen jelen van Bernády György, a főispán is (mert volna hiányozni, mit szólt volna a fiatal felesége, aki már hetek óta ezt a bankettet tervezte!). Egyébként a város történetében annyira fontos esemény volt, hogy föntmaradt a pontos listája a résztvevőknek.  Meg is jelent a másnapi sajtóban: egyrészt, hogy azok, akik ott voltak, feszíthessenek azok előtt, akiknek nem volt ilyen szerencséjük, másrészt, hogy ország-világ olvashassa, milyen fontos esemény zajlik a székely fővárosban.

Az üdvözlőbeszédek után Ady Endre emelkedett szólásra, bemutatva a Kemény Zsigmond Társaság felkérésére írt előadását. „Az erdélyi magyar lélek” címet viselő eszmefuttatását hosszasan tapsolták:

A beszédnek hatalmas sikere volt, egymást érték a pohárköszöntők. Csinszkának nagyon ízlett a vacsora, míg Ady tetszését a Küküllő menti borok nyerték el. Éjfél után, a vacsora végén Adyéktól már mint jó barátoktól búcsúztak a házigazdák.  

„Bernády nemigen érdeklődött az irodalom iránt, politikus volt, és semmiképpen nem tekinthető túlságosan haladó, radikális embernek; Adyval szemben mégis megértően és megbecsülően viselkedett, megadta a költőnek a zseninek kijáró hódolatot és tiszteletet. Ez sokkal nagyobb hatást tett Adyra, mintha valaki a hozzá közelítő irodalmi és politikai atmoszférából emelt volna előtte kalapot és fogadta volna a megillető hódolattal.” (Bölöni György) 

1915. július 24, szombat, Marosvásárhely

Szombat délelőtt Marosvásárhely legnevezetesebb épületét, a magyar szecesszió egyik legszebb, legismertebb építészeti alkotását látogatják meg, amelyet akkor még Közművelődési Háznak neveznek. Bernády az építő büszkeségével vezeti körbe Adyékat az alig két évvel azelőtt átadott, szinte még mészillatú palotán. Megcsodálják a gyönyörű épületet, annak Thoroczkai Wiegand Ede tervezte „nem mindennapi bútorait”, megállapítva, hogy ehhez hasonló palotával egyetlen magyar város sem rendelkezik. A közkönyvtárba is bepillantanak és Ady jól eső örömel nyugtázza, hogy az ő verseskötetei is ott állnak a legolvasottabb könyvek között. Maradandó élménye lesz ez a látogatás, és a Nyugat augusztusi számában A magyarság háza címmel ír a városépítő Bernády Györgyről és legnevezetesebb megvalósításáról, a Közművelődési Házról, kultúrpalotának nevezve azt. A kifejezést azután átveszik a marosvásárhelyiek, és azóta így él az épület a köztudatban:

A főispánnak aznap délelőtt, Adyék fogadása mellett, egyéb kötelezettségei is vannak. Egy újabb menetszázad sorakozik fel beszentelésre a Városháza előtti téren.  Egy éve zajlik már a háború, a kezdeti eufória már a múltté, a harcba induló férfiakat nem diadalmas jelszavakat skandáló tömeg, virágesőt szóró hölgyek, hanem síró feleségek, karonülő vagy anyjuk szoknyájába kapaszkodó, szipogó gyerekek serege veszi körül. Adyék a Közművelődési Ház erkélyéről nézik végig a menetszázad búcsúztatását. Bölöni látja és feljegyzi, hogy Ady könnyekig meghatódik az értelmetlen halálba küldött családapák sorait nézve.

Bernády átköltözteti Adyékat a Transzilvánia Szállóból az Európába. A tulajdonos után Csernát-palotának is nevezett szálloda reneszánsz és barokk díszítőelemeivel, a budapesti kávéházak stílusában berendezett tereivel tipikus fővárosi épület benyomását kelti. Bernády már tudja feleségétől, hogy Ady Párizshoz és Pesthez szokott, ezért meg akarja mutatni neki, hogy Vásárhelyen is vannak olyan színvonalú vendégfogadók, mint a világvárosokban. Sokat azonban nem pihennek, nincs délutáni alvás, mint Brassóban, mert kikocsiznak a főispánnal a Trébelyszőlő közepén épült gyönyörű villájához , ahol sort kerítenek egy kis flekkensütésre. (Vagyis grillpartit rendeznek. Sül a hús, folynak a küküllőmenti borok.) Az ebéd vacsoraidőbe, majd a vacsora ismét hajnalig tartó mulatságba torkollik.

1915. július 25., vasárnap, még mindig Marosvásárhely

Vasárnap délelőtt Adyék az Európa szállóban próbálják kialudni a hajnalig tartó trébelyi flekkenezés fáradalmait. (Értsd ezalatt: a másnaposságot, a macskajajt, a katzenjammert, borcsömört. Más szinonimáról nem tudok :) ) Túl sokat azonban nem ejtőzhetnek (így nevezték akkoriban a semmittevő lustálkodást), a városban pihenő és mulató Adyról már mindenki tud, és mindenki szeretne vele találkozni:

„…mintha egyszerre a földből bújtak volna elő mindazok, akik Ady költészetének szerelmetes hívei voltak: tanárok, hivatalnokok, irodalmi barátok és nők is… Egymásnak adták a kilincset a szállóban ismeretlen hívek és barátok…”  – írja Bölöni.  A vendégek a vásárhelyi régi és új ismerősök közül első helyre teszik a Bucher családot, név szerint említve Bucher Lajos feleségét, a tragikus véget ért tehetséges költőnőt, Szász Piroskát. Emiatt a Bucherék azok, akinek vasárnapi ebédmeghívását elfogadják,  az ebéd helyszínét nem ismeri az irodalomtörténet (Hihetetlen, hogy se Bölöni, se Csinszka, se a helyi újságírók nem jegyezték fel. Pedig a vakációnak eddig minden mozzanata annyira dokumentált, hogy akár lépésről-lépésre újrajátszhatnánk!)  Azt azonban tudni lehet (na, azért mégsem a teljes sötétségben tapogatózunk!), hogy Bucherék háza a Széchenyi téren (Rózsák tere), villájuk a Teleki Mihály utcában állt. És azt is tudjuk (merje valaki azt mondani, hogy az irodalomtörténet unalmas, kész detektívmunka folyik itt, kérem), hogy  az ebéden beszélik meg a másnapi szovátai utazás részleteit. Adyék a nyárádmenti kisvasúton  szeretnének utazni, viszont ez csak Deményházáig közlekedik akkor, és a háborús viszonyok miatt bizonytalan a lovas fogat bérlésének lehetősége is. Bernády siet az új barátai segítségére és felajánlja kényelmes főispáni fogatát a szovátai utazáshoz. Az ebéd, tisztelve Csinszka kérését, nem végződik mértéktelen borfogyasztással, és a fáradt vendégek kérésére a vacsorát is szűk baráti körben, az akkor igen népszerű Súrlott Grádics (!) kisvendéglőbe tervezik.

Délután hármasban sétálnak az utcán Itóka, Ady, Bölöni. (Hol van Csinszka? Hátramaradt a házigazdáknál? Előrement a szállodába, mert nem volt kedve sétálni? Nem tudhatjuk, Turnowsky, akitől a következő eset feljegyzése származik, csupán később találkozik vele.) Szembejön velük az utcánTurnowsky Sándor. Ady felismerte Turnowskyt, a Galilei-kör volt elnökét… Kézszorítások, nevetés, viccek, és egy vacsorameghívás, természetesen. De ez alkalmommal Ady részéről.

– Te vagy az első galileista, akivel erdélyi utamon találkoztam!… Különben ma este szabad vagyok. Holnap utazunk. Már elbúcsúztam a méltóságos úrtól. Ma este egy kiskocsmában, a híres Súrlott Grádicsban fogunk vacsorázni, téged is szívesen látunk! – mondja Turnowskynak, aki naná, hogy minden pici történést megír az estről. Este a Súrlottban Ady bemutatja Turnowskyt Bertukának is. Ötösben vacsoráznak Bölöniékkel. Ady vidám, felszabadult, elege van már a bankettekből. Bertuka örvend, hogy nincs jelen senki ivóember, aki beletukmálná Bandiba az italt, ahogy az előző nap is tették a vásárhelyi urak.

A fiatal férj gyöngéden és gavallérosan bánik Csinszkával, a virágosasszonytól megvásárolja az egész kosár virágot, de a feleségének ennél is nagyobb örömet szerez azzal, hogy csak mértékletesen iszik. (Na, ugye, hogy meg tudja állni? Nem, nem tudja.) Vacsora végén bekukkintanak a Súrlott Grádicsba Tóthfalusi József, az irodalmi társaság elnöke, akinek a meghívására érkeztek Adyék a városba és Sztupiár Samu főügyész, aki kötelességének érzi, hogy egy pohár bor elkoccintásával búcsúzzon a költőtől és barátaitól. Az egy pohárból kettő, majd sok pohár lesz, és Ady a harmadik vásárhelyi nap végén is baráti támogatásra szorul a szálloda felé vezető úton.

1915. július 26., hétfő, Szováta

A főispán vendégeit maga a fürdőtulajdonos, Sófalvi Illyés Lajos fogadja és szállásolja el Bernády személyes villájába. Ebédelni a nyaralótól mindössze pár lépésnyire lévő Fővárosi étterembe invitálja Adyékat. Felső-Szovátafürdőt 1902-ben alapította Illyés Lajos, és alig egy évtized alatt az ország egyik legismertebb fürdőhelyévé vált. Ady Endre számára az egész székelyföldi út legnagyobb élménye a fürdés volt. A meleg, sós vizű fürdőhelyről sokat hallottak már, hiszen abban az időben szenzációnak számított, hogy van egy hely, ahol a nap hevétől fölmelegedik a víz, ráadásul sokfél testi nyavalyát is gyógyít. Abban a periódusban már gyönyörű villák sorakoznak egymás mellett a kis fürdővárosban, és sokan keresik fel, bár a háború miatt nem úgy megy az üzlete a fürdőtulajdonosnak, mint annak előtte. És bizony Adyék is fürdőruhára vetkőznek (erről sajnos nincs fotónk ).

1915. július 27., kedd: Szováta – Marosvásárhely – Csucsa

Kedden kora reggel indult vissza a főispáni fogat Marosvásárhelyre. A Domokos szállóbeli ebéden búcsúztak házigazdáiktól, Bernády Györgytől és Tóthfalusi Józseftől.

A költő július 29-én, Ady Lajosnak címzett levelében számol be erdélyi úti élményeiről.

A pozitív energiák, amelyekkkel feltöltődik utazása során, nem tartanak sokáig. A háború réme, a besorozás veszélye, felerősödő betegsége egyre jobban kikezdik Ady testi, szellemi épségét. 1916, 1917, 1918 már a kétségbeesett, vesztésre ítélt küzdelem évei lesznek. De legalább volt egy nyár...

Mi lett a történet szereplőinek további sorsa?

Bölöni György és Itóka. A régi nemesi családból származott író, akinek felmenői között ott találjuk a Himnusz költőjének, Kölcsey Ferencnek is a nevét, az első világháború után a Tanácsköztársaság során vállalt aktív szerepe miatt emigrációba szorul, feleségével, Itókával együtt. Az emigráció éveit Párizsban töltik, a fények városában, ahol annak idején Adyval is megismerkedtek, amikor Itóka Anatole France titkárnőjeként és szabadúszó képzőművészként, Bölöni György pedig a budapesti újságok tudósítójaként élt ott.

A második világháború után térnek haza mindketten Budapestre, ahol Bölönire számos fontos megbizatás várt az akkori kultúrpolitika irányítói részéről. Többek között ő lesz az 50-es években induló Élet és Irodalom folyóirat első főszerkesztője. Bölöni 1957-ben, felesége 1952-ben huny el, Budapesten. Adynak az Itókához fűződő barátsága az elmúlt rezsim kultúrpolitikájának köszönhetően ugyanolyan legendás méreteket öltött, mint a Gogával való kapcsolata, ennek köszönhetően nemrég Ady-Itóka szobrot avattak Nagykárolyban.

Bernády György. A háború előtt Marosvásárhely polgármestereként és a vármegye főispánjaként alkot kimagaslót. Döntő szerepe van a belváros mai arculatának létrehozásában. A trianoni döntés kettétöri elképzeléseit,  és bár a két világháború között is aktív szerepet vállal a politikában, és újabb polgármesteri mandátumot is szerez, ezt a periódusát már nem jellemzi ugyanaz a dinamizmus, mint az előzőt. 1938-ban huny el. Emlékét és hagyatékát a marosvásárhelyi és szovátai magyarság is gondozza.

A szovátai fürdő és tulajdonosa, Sófalvi Illyés Lajos. A nagy háborút követően, a magyar és zsidó vállalkozókra nehezedő hatalmas nyomás éveiben nem tudja felújítani a háborús károkat szenvedett fürdőjét, tud az államosítás veszélyéről, ezért kénytelen eladni tulajdonjogát azt az új hatalom képviselőinek. Élete utolsó éveit a székesi kúriában tölti.

1926. február 5-én temetik el Székesen, az évszázados gesztenyefák árnyékába, a Bercsényi és Illyés ősök temetőkertjébe. Szovátát azonban megszereti a román királyi család, és a két világháború között Marius Sturza híres bécsi balneológus vezetésével második fénykorát éli a fürdőhely, ahova a királyi pár rendszeresen ellátogat. De ide jár Iuliu Maniu is, és sokan az akkori politikai elit tagjai közül. Mária királynénak a Szováta-patak melletti villáját az angol és a görög királyi család tagjai is meglátogatják.

Ady és Csinszka a csucsai birtokon szenvedik át a háború hátralévő éveit. A költő jóslata, miszerint bojár költözik a csucsai kastélyba, beválik rövidesen. Azt azonban ő sem sejtethette, hogy Octavian Goga-nak hívják az új tulajdonost.

Bucherné Szász Piroska. A csendes vásárhelyi vasárnapi ebéd házigazdája tehetséges költő – a kortársak szerint elragadó szépségű és egyéniségű nő – volt, aki néhány év múlva elválik férjétől, és hozzámegy Mikes Lajos újságíróhoz., akinek első felesége az ideggyógyászaton halt meg. Nemsokára kiderül, hogy Piroskának is súlyos pszichiátriai gondjai vannak, az esküvő után rövidesen öngyilkosságot követ el. Költői hagyatéka, Mikes Lajos végrendelete szerint,  Mikes első házasságából származó lányára, Klárára marad, aki Szabó Lőrinc költő feleségeként hasonló nehéz utakat jár be.

S a költő? A költő él.