„Ide, lábam, ne tova!” – több száz néptáncos vonult fel Kolozsváron (VIDEÓ)


-A A+

Kedd délután hosszú sorokban lüktetett Kolozsváron a néptáncosok áradata: nyolc ország huszonegy nemzeti regionális kisebbségét képviselő néptáncegyüttese örvendeztette meg a járókelőket a 21. Szent István-napi Néptánctalálkozón.

Görögország, Lengyelország, Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság, Horvátország, Magyarország és Erdély táncos lábú fiataljai a Heltai Alapítvány székházától, a Béke-téren keresztül meneteltek, a Jókai utca érintésével pedig a nagyszínpadra érkezve megmutatták népük különlegességeit.

A felvonulók különböző népdalai és díszesebbnél díszesebb ruházata változatos, mégis egységes kavalkáddá állt össze. Ki-ki megtalálta a saját helyét, és nem zárkózott el attól sem, hogy egy másik néptánccsoport tagjaival beszélgessen, barátkozzon. A járókelőket elvarázsolta a látvány: a fiatalok, kiskamaszok és idősebb emberek olyan értéket képviseltek az utcán, amelybe nem fért bele a helytelen viselkedés, és ez meghökkentő volt egy ekkora tömeg láttán. Főleg, miután a nagyszínpadi előadást folyamatosan megzavarták a bekiabáló a fociszurkolók.

A felvonulás után a táncosok megpihentek, mi pedig belopóztunk közéjük, hogy olyan pillanatokat is lekaphassunk, amelyeket nem gyakran láthatunk néptáncos közösségekben, és amelyek inkább csak a kulisszák mögött érvényesülnek. Megbizonyosodtunk róla, hogy a díszes öltözék és a népi értékek képviselete mellett a sok száz fiatal ugyanolyan ember, mint bárki más: nehezen tud leülni, ha rakott szoknya van rajta, és nemtetszését ki is fejezi, feltöri a lábát a táncos cipő, a nagy melegben pedig sörrel hűsöl, arról nem is beszélve, hogy ugyanolyan szerelmes szíve és barátkozó kedve van, mint bármelyikünknek a nézőtéren.








EZT OLVASTA MÁR?

X