Olga Tokarczuk és Peter Handke kapta az irodalmi Nobel-díjat


-A A+

Megnevezte az irodalmi Nobel-díj kitüntetettjeit a Svéd Akadémia. A testület közelmúltbeli botrányai miatt 2018-ban nem adták át az elismerést, ezt most pótolták.

2019 decemberében így két irodalmi Nobel-díjat adnak át. A 2018-as elismerést Olga Tokarczuk lengyel írónő kapja narratív képzelőerejéért, amely az enciklopédikus szenvedéllyel társulva az életvitelszerű határátlépésekben nyilvánul meg. A 2019-es kitüntetett az osztrák Peter Handke, aki nyelvi találékonysággal írta le a periférikus és jellegzetes emberi tapasztalatot a döntőbizottság szerint. Mindketten megkapják a kitüntetéssel járó 9 millió svéd korona pénzjutalmat.

Olga Tokarczuk  2018-ban A begunok című regényével elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat. Korábban pszichológusként is dolgozott, 1989-ben jelent meg első kötete, amelyben verseket közölt, első regénye, Az Őskönyv nyomában 1993-ban látott napvilágot. Az Őskor és más idők című regényével aratta első nagy sikerét, de regényei mellett több novelláskötete is megjelent, ezek közül a Sok dobon játszani és a Bizarr történetek című kötetek olvashatóak magyarul.

A 76 éves Peter Handke hetvennél több kötet szerzője, több műve megjelent magyarul, többek között Győrffy Miklós és Tandori Dezső fordításában: a Kaspar (1975), a Vágy nélkül, boldogtalan (1979), A kapus félelme tizenegyesnél. Négy kisregény (1979), a Gyerektörténet (1984), Az ismétlés (1990) és a Végre egy kínai (1990). Handke Wim Wenders rendezővel közösen írta a híres Berlin felett az ég című film forgatókönyvét 1987-ben, illetve rendezett is filmeket, többek között saját műveiből.

A díjról az eddigiektől eltérően kiterjesztett bizottság döntött: a Svéd Akadémia részéről négy tag vett részt benne, emellett öt külső szakértőt is meghívtak. A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X