Ezek a színházi előadások láthatóak az áprilisi HolnapUtán Fesztiválon


-A A+

Április 15-19. között nyolcadik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált. Az eseménysorozat öt napja alatt három ország nyolc társulatának kilenc előadását láthatja a közönség, köztük a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata, a Temesvári Állami Német Színház, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház vagy a budapesti Látókép Ensemble produkcióit.

A színház közleménye szerint a VIII. HolnapUtán Fesztivál témáját a család fogalma adja, ennek megfelelően a programkínálatban olyan előadások kaptak helyet, amelyek valamilyen szempontból a rokoni kötelékek és generációs kérdések témáját járják körül. A fesztivál keretében műsorra tűzött előadásokra március 11-étől lehet jegyet és bérletet váltani.

A fesztivál nagyszínpadi előadásainak sorát a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház A nép ellensége című előadása nyitja április 15-én, 19 órától. A norvég kisváros korrupciós történetéről szóló előadás különlegessége, hogy a közönség is beleszólhat a történésekbe.Ezt követően, április 17-én, 19 órától a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészei lépnek színpadra a Sam, avagy felkészülés a családi életre című előadásukkal, amely a kamaszkori útkeresést tematizálja egy groteszk család viszonyainak előtérbe helyezésével.

Április 18-án, 19 órától a Temesvári Állami Németi Színház Romániai napló. Temesvár című dokumentarista előadását láthatják a nézők, amelyben az együttes hat női tagja vall saját életéről és a városhoz való viszonyáról. A fesztivál zárónapján április 19-én, 17 órától a Szigligeti Társulat A Schroffenstein család című előadását tűzik műsorra a szervezők.

A fesztivál stúdiószínházi kínálatában olyan előadások kaptak helyet, amelyek rendhagyó megközelítésben tárgyalják a családi viszonyokat. Április 15-én, 17 órától a Balogh Rodrigó rendezte Selejtesek című előadásban a kirekesztettségről mesélik el személyes tapasztalataikat a Független Színház amatőr színészei. Április 16-án a Szigligeti Társulat és Harag György Társulat koprodukcióját, a Gyerekjátékot láthatják az érdeklődők 17 órától, április 17-én, 19 órától pedig, az Árkádia Színpadon tűzik műsorra a szervezők a Yorick Stúdió legújabb produkcióját, Elise Wilk Eltűntek című drámáját, amely egy erdélyi szász család történetét helyezi a középpontba.

A Látókép Ensemble két előadással vendégszerepel a VIII. HolnapUtán Fesztiválon: április 17-én, 17 órától a Kálmán-nap, április 18-án, 17 órától pedig az Egy százalék indián című előadásokat mutatja be Nagyváradon a budapesti társulat. A Hajdu Szabolcs rendezte előadások a filmváltozatban is nagy sikert aratott Ernelláék Farkaséknál folytatásaiként jöttek létre, és olyan témákkal foglalkoznak, mint az intimitás hiánya, az örökölt magatartásmodellek, vagy a modern kori nemi szerepek kérdése.

A fesztivál programjában ugyanakkor a Kárpát-medencei magyar színházművészeti főiskolák két önálló produkciója is helyet kapott: április 16-án, 21 órától a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének végzősei mutatják be DNS című előadásukat, április 18-án, 21 órától pedig a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatói lépnek színpadra Boci-boci tarka című operett-adaptációjukkal.

A VIII. HolnapUtán Fesztivál előadásaira (program itt) jegyek március 11-étől, szerdától kaphatók a színház jegypénztárában (Moscovei / Szilágyi Dezső utca 7. szám), illetve online. A szervezők felhívják az érdeklődők figyelmét, hogy a három meghívott nagytermi előadásra kedvezményes árú, 60 lejes bérletek válthatók.







EZT OLVASTA MÁR?

X