Kulturális főváros: három alapelvre és több ezer diákra épít Kolozsvár


-A A+

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Képzőművészeti Egyetem partnerségét és támogatását élvezi a Kolozsvár – Európa Kulturális Fővárosa projekt. A kincses város 2021-ben szeretné viselni a címet, ehhez azonban tervezet-csomagjával olyan romániai városokat kell leköröznie, mint Temesvár, Iaşi vagy Sepsiszentgyörgy.    

Kolozsváron csütörtökön a Prefektúra épületében tanácskoztak a Kolozsvár – Európa Kulturális Fővárosa Egyesület és a partner-intézmények képviselői.

Florin Moroşanu, a Kolozsvár – Európa Kulturális Fővárosa Egyesület elnöke elmondta: az arculat kigondolása, megtervezése egy egyéves projekt, ebben számítanak a vizuális művészetek és média szakos egyetemisták közreműködésére. Az elképzelés három alappilléren nyugszik: az Ember, a Város és a Kultúra. Kapaszkodókat, figyelemreméltó jellegezetességeket keresnek és ezt várják el a diákoktól is. „Érdekes és tanulságos ötlet: brainstormingot (csoportos ötletbörzét) tartani Kolozsváron élő, mindenféle szakos egyetemistával arról, hogy mi az, amit szerintük feltétlenül meg kell mutatni ebből a városból” – vetette fel Tonk Márton, a Sapientia dékánja.

A város kulturális és etnikai sokszínűsége fontos érv lehet Kolozsvár mellett, ezért is vállalja örömmel a partnerséget a Sapientia, mint a hatvanezres magyar kisebbség egyik fő intézménye, mondta a dékán.  

„Ez az energia és lelkesedés, amit a Kulturális Főváros cím elnyerésének gondolata gerjeszt a városban, csodákat fog tenni Kolozsvár kulturális életében, a végső eredménytől függetlenül” – jósolta Dorel Găină fotóművész, egyetemi tanár, aki a három felsőoktatási intézmény együttműködésének fontosságát hangsúlyozta.

„Olyan erős pályázat lesz ennek az eredménye, amilyen még nem volt”, mondta a mindhárom egyetem belső életét jól ismerő szakember.

Horea Avram, a BBTE Film- és Média tanszékének oktatója szerint nemcsak a tősgyökeres kolozsvári, hanem a Kolozsváron tanuló, más településekről származó diákság támogatására is számíthat a kincses város, hisz mindannyiuknak van egy összképük, élményanyaguk Kolozsvárral kapcsolatban. Az egyetemisták a város lakosságának egynegyedét teszik ki, és a legaktívabb réteget jelentik kulturális, de szociális téren is – tehát nagyon sokat tehetnek a Kulturális Főváros cím elnyeréséért, jelentette ki Horea Avram.

A város mélyreható megismerésének, kutatásának jelentőségét hangsúlyozta Szakács István médiaszakember. „A Város a beépített teret, az Ember a társadalmi környezetet, a Kultúra pedig azt a módot jelenti, ahogy az ember a beépített teret használja, ami által a tér speciális hellyé válik” – vázolta fel Szakács a három alapelv kapcsolatát. Ezek a sarkalatos pontok, amelyek között elhelyezik majd a Kolozsvár - Európa Kulturális fővárosa pályázat projektjeit.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X