Élő online közvetítésben játszik a Szigligeti Színház, a kőszínházak közül először


-A A+

Kifejezetten élő online közvetítésre készült zenés előadás ősbemutatójára készül a nagyváradi Szigligeti Színház: a romániai kőszínházak körében egyedülálló kezdeményezés nyomán megszülető Y című produkció premierjét június 21-én láthatják az érdeklődők, közölték.

A Balogh Attila és Benedek Zsolt által jegyzett Y többéves forgatókönyv-fejlesztést követően, többek között olyan neves alkotók közreműködésével kerül műsorra, mint Kárpáti Péter konzulens dramaturg, Cs. Kiss Zsuzsanna jelmeztervező (2018-ban a Színházi Kritikusok Céhe a legjobb jelmez kategóriában díjazta), Rancz András UNITER-díjra jelölt speciális effektek szakértő, vagy Keresztes Gábor zeneszerző (az Isteni műszak, a Drakulics elvtárs és a Békeidő című filmek zeneszerzője). Az előadásban a Szigligeti Társulat tizenkét színművésze lép színpadra.A dráma egy fiatal lány, Naphegyi Eszter (Román Eszter) egy napját követi végig, amelyben konfrontálódnia kell családjával és annak értékrendszerével, saját képzelt identitásával és azokkal az illúziókkal, amelyeket eddig a valóságról alkotott. Az eseményeket szó szerint a főhős perspektíváján keresztül követhetjük végig: a játékot és ennek képanyagát ugyanis a főszereplő fejére szerelt GoPro-kamera rögzíti. Az így létrejövő látvány-élmény a fiatalok által ismert és szeretett First Person Shooter, illetve POV (Point Of View) játékokat idézi fel, sőt hasonlít a VR tapasztalatához is.

„Ez a megoldás egy új történetmesélési technikára ad lehetőséget (ami egyébként nagyszerűen szervesül a dráma szövegével), emellett olyan vizuális hatások számára is teret nyit, amelyek használják a nemrég felújított színház technikai lehetőségeit, viszont nagyon váratlan, újszerű összefüggésben. Formabontó játékmódra kínál lehetőséget a színészek számára is, azaz összességében elmondható, hogy egy olyan új színházi forma születik, amely egyszerre reagál a fennálló helyzetre, mégis képes megmaradni színháznak” – nyilatkozták az előadás alkotói.

Az előadás élő közvetítését egyszeri alkalommal, június 21-én, vasárnap, 19 órától láthatja a közönség; jegyek kizárólag az Eventim.ro oldalon kaphatók. A jegyvásárlást követően az Eventim két e-mailt küld: az első e-mail a jegyvásárlást igazolja vissza és tartalmazza a megtekintéshez szükséges kódot; a második e-mailben pedig a megtekintéshez szükséges linket találják a nézők.

Játsszák: Román Eszter, Trabalka Cecília, Pitz Melinda, Molnár Júlia, ifj. Kovács Levente, Kovács Enikő, Tőtős Ádám, Gajai Ágnes, Sebestyén Hunor, Kiss Tamás, Kocsis Gyula

Írta és rendezte: Balogh Attila és Benedek Zsolt
Dramaturg konzulens: Kárpáti Péter
Díszlettervező: Golicza Előd
Jelmeztervező: Cs. Kiss Zsuzsanna
Zene: Keresztes Gábor, Moldován Blanka
Koreográfus: Györfi Csaba
Multimédia: Rancz András
Ügyelő: Vajda Zoltán
Súgó: Kerekes Barbara








EZT OLVASTA MÁR?

X