Nyári évadot hirdet az Aradi Kamaraszínház


-A A+

A koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítésére reagálva, az Aradi Kamaraszínház nyári évadot hirdet az aradi nézők számára, szabadtéren, a szabályoknak megfelelő szociális távolság betartásával. Az előadások helyszíne az Arad Megyei Kulturális Központ nyári színpada (Baritiu utca 16. szám), közölték a szervezők.

Június 19-én, pénteken, 20 órakor indul az Aradi Kamaraszínház nyári évada, amelynek nyitóelőadása az UNITER-díjas színházi zeneszerző, Cári Tibor koncertje, a The Tango Orchestra közreműködésével, Éder Enikő és Sebestyén Aba szólisták fellépésével. Az előadást Murvai Dávid és Alexandra Cindrea tangótáncosok vendégszereplése teszi rendhagyóvá.A tangó ritmusának világa, amelyet Cári Tibor zeneszerző álmodott színpadra és mozivászonra, most két különleges tehetségű énekes által szólal meg. Éder Enikő színészként, énekesként és zeneszerzőként is kiemelkedőt alakított eddigi pályafutása során, az Aradi Kamaraszínház számos előadásának társzeneszerzője. Sebestyén Aba POSZT-díjas (Pécsi Országos Színházi Találkozó) rendező, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja, a Yorick Stúdió alapítója kortárs magyar és román nyelvű költők megzenésített verseiből készített koncertet Cári Tiborral a közelmúltban. Az előadásban két tangótáncos is fellép, Murvai Dávid, a Tango Evolution Arad és Alexandra Cindrea, a La Calesita Tango Szeben vezető táncosai. Az aradi közös fellépés premiernek számít, hiszen együtt még nem láthatta közönség a zenekart, a táncosokat és a szólistákat, emeli ki a közlemény.

A The Tango Orchestra zenekar Cári Tibor egyik projektje, amely elsősorban színházi tangókat játszik.  „Általában kevesen ismerik a színházi zenét, vagy nem veszik észre. Annyira természetes, hogy nem is gondolnak arra: sokszor eredeti zene született az előadásokhoz. És a néző ezt nem tudja, nem figyel rá, vagy észre sem veszi. Ennek a koncertnek az a célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy létezik eredeti színházi zene” - nyilatkozta Cári Tibor zeneszerző.

Az előadásra jegyek 15 (teljes árú), 10 (nyugdíjas, egyetemi hallgató) illetve 5 (diák) lejes áron válthatók online. Akinek nincs lehetősége online vásárlásra, jegyigényét jelezheti telefonon (hétfőtől péntekig 10 – 16, szombaton 10 – 12 óra között) a nagyszínház pénztárában a 0257 280 016-as számon, jegyét pedig felveheti az előadás előtt egy órával a helyszínen.

Az előadás helyszínén, az intézménybe való belépéstől az egészségügyi maszk viselete kilépésig kötelező. Az Aradi Kamaraszínház felhívja nézői figyelmét, hogy a bejáratnál testhőmérséklet-mérésre kerül sor.








EZT OLVASTA MÁR?

X