A kilencvenes évek elején tömegével nyugatra örökbeadott romániai gyerekekről szóló dokumentumfilm megrázó élmény.

A romániai közvalóságot a rendszerváltás első évtizedében hangsúlyosan, később már kevésbé, de azért néha még ma is két szélsőséges erkölcsi minőség között láttam és látom állandóan mozogni. A normalitás luxus volt sokáig, néha napokig ma is az. A román valóságra fogékony érzékenységünk borzasztó mély morális gödrök aljáról torokszorítóan lelkesítő gesztusok magasságába emelkedik, majd zuhan vissza pillanatok alatt. Ezek között is kitüntetett helyen emlékszem a rendszerváltást rögtön követő évek gyermekotthonairól készült képsorokra. Később gyakran arról értesültünk, hogy ezeket a nem túl szerencsés sorsú gyermekeket nyugatiak fogadják örökbe. Jobb így nekik – gondoltam, de aztán rögtön észbe kaptam: milyen társadalom az, miféle tömegerkölcs, amely ilyen helyzetet teremt, és hagyja működni. Olvasd tovább a Filmtetten!