Más helyszínen, más időpontban, de idén is lesz Alter-Native
A koronavírus-világjárvány meghatározta új körülmények és rendkívüli intézkedések miatt jelentősen átalakul, de nem marad el az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál Marosvásárhelyen, jelentették be a szervezők.
Az idén 28. születésnapját ünneplő rendezvény szabadtérre költözik: a Kultúrpalota helyett ezúttal a Nyári Színház fogadja be fesztivált, amelyet a szokásosnál korábbi időpontban, október 7-e és 11-e között tartanak meg.
A járványhelyzet miatt idén az előző esztendőkben jegyzettnél némivel kevesebb, mintegy 800 rövidfilmet neveztek be a szemlére, amelyek közül az előzsűri válogatja ki az ebben az évben valamivel rövidebb versenyprogramba bekerülő alkotásokat.
Játékfilmek, koncertek, színházi előadás és kiállítás az idei programban is szerepel, a fesztivál nagyzsűrije azonban nem a helyszínen bírálja majd el a rövidfilmeket, hanem online értékel és dönt.
A korlátozások miatt a fesztivál mind az öt napjára érvényes bérlet vásárlására nem lesz lehetőség, csak napijegyet válthatnak majd a filmkedvelők.
- 33027 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33029 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33029 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33030 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33031 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33032 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni