Többször is beszámoltunk a Maszolon a nagyváradi Darvas–La Roche-ház felújításáról, múzeummá való átalakításáról. Vasárnap délelőtt bejártuk Nagyvárad szecessziós múzeumát.

A kézfertőtlenítés és a maszk itt is kötelező, de a hőmérsékletmérés és a tíz lejes belépőjegy megváltása után szabadon járhatjuk be az épület földszintjén a három időszakos kiállítást, az emeleti szobákat, az udvart – ahol akkor épp turistacsoport üldögél – és a teraszt.

Időszakos kiállítások a földszinten

A múzeum munkatársai készségesen válaszolnak, ha kérdésünk akad, de a látogatók táblagépet is kérhetnek jegyváltás után, amelyen magyarul, románul és angolul is olvashatnak részletesebb tájékoztatást. Háromnyelvűek egyébként azok a pannók is, amelyeken a házat építő Vágó fivérekről, Józsefről és Lászlóról, az épületet megrendelő Darvas Imre vállalkozóról, illetve későbbi főrészvényestársáról, Alfred La Roche-ról.

A földszinten három időszakos kiállítás várja a közönséget, ezek egyike a korabeli ruhákat és kiegészítőket (kalapok, ernyők, táskák) bemutató tárlat, a másik, meglehetősen szűkre szabott térben ékszereket találunk, a legtöbb helyet a Bukaresti Parfümmúzeum tárlata kapta. Az egyik tájékoztató pannóról kiderül, hogy ez a tárlat Mária királyné születésének 140 évfordulójára készült, de számtalan parfümös üvegcse, tégely stb. várja, hogy a látogatók megcsodálják.

Miután ezeket megnéztük, az emeletre vezető lépcsőn már jól hallatszik a zene, s még épp elérjük a Gyermekálom fantázianevű fényvetítés (videomapping) végét.

 A boldog békeidők hangula

Az emeleten egy múlt század eleji nagypolgári lakást alakítottak ki, de az egyik kisebb teremben csempékre, díszítőelemekre bukkanunk. Mint megtudtuk, ezek olyan eredeti darabok, amelyeket felújítani nem sikerült, így pótolták azokat a felújítás során.

Betekinthetünk a ház urának és úrnőjének szobájába, a konyhába és a cselédszobába, az ebédlőbe, a hálószobába és a fürdőszobába is. A többi szobával ellentétben a két utóbbi helyiségbe nem lehet bemenni, mindössze benézhetünk a szobákba a mintegy derékmagasságig érő üveglap fölött. A látvány így is pazar, szépen díszített hálószobabútort egyébként egykori tulajdonosa Simon Judit hagyta a múzeumnak, s a hálószoba az épület azon része, amelyik a legkevesebb átalakítást szenvedte el az évek során.

Az emelet többi része ellenben szabadon bejárható, így besétálhatunk a konyhába s az abból nyíló cselédszobába, amelynek berendezése azt sugallja: a valamikori szobalánynak a varráshoz is értenie kellett.

Az ebédlő mellett a ház urának és asszonyának a szobáit is bejárhatjuk, előbbiben az ebédlőasztal és találó mellett helyet kapott egy zongora is. A ház urának szobájában egy játékasztalt is láthatunk, míg a női szalonban az úrnő szekreterét is megtekinthetjük. Érdemes elidőzni a szobákban a szecessziós stílusban elkészített bútorok finom ékítményei előtt, a Zsolnay porcelánnal díszített falikútnál, megcsodálni a helyreállított ólomüvegablakokat, a festményeket, a használati vagy éppen a dísztárgyakat, megmerítkezni azoknak a bizonyos boldog békeidőknek a hangulatában.

Végül az emeleti teraszra is kisétálunk, és bár a kellemes őszi időben jól esne leülni egy kávé mellé is, ez egyelőre a járványhelyzet miatt megoldhatatlan. Talán jövőre...