Elmaradtak a húzónevek, de sikeres volt a Csíkszeredai Könyvvásár
A megszokottnál kevesebb látogatóval és kisebb forgalom mellett, de sikeresen zajlott az idei, ötödik alkalommal megszervezett Csíkszeredai Könyvvásár. A kényszerűségből távol maradó kiadók és meghívottak jövőre térhetnek vissza a székelyföldi könyvünnepre.
A körülményeket tekintve sikeresnek értékelik az ötödik alkalommal megszervezett Csíkszeredai Könyvvásárt a főszervező polgármesteri hivatal szakmai partnerei. A Bookart Kiadó vezetője, Hajdú Áron a Maszol érdeklődésére úgy fogalmazott: a körülmények ismeretében az esemény megrendezése nagyban köszönhető Ráduly Róbert, volt csíkszeredai polgármester konokságának. „Nagy szó volt, hogy egyáltalán megrendezték a könyvvásárt, hiszen idén először találkozhattak a kiadók az olvasókkal” – mondta az igazgató. Hozzátette: a Bookart nagyon elégedett, hogy jelen lehetett Csíkszeredában.
A könyvvásár látogatottságát Hajdú Áron szerint a helyzethez viszonyítva pozitívan lehet értékelni. A kevesebb látogató okaként azt is megemlítette, hogy idén nem volt lehetséges a gyermekprogramok szervezése, így eleve kevesebb család látogatott ki az Erőss Zsolt Arénába. Pozitívumként emelte ki a kiadóvezető, hogy a legtöbb idei látogató könyvvásárlási céllal érkezett az eseményre. „Természetesen a forgalom is elmaradt a tavalyihoz képest, de ezt most fölösleges különösebben értékelni. Az hogy egyáltalán volt könyvvásár és mindenkinek volt forgalma, már pozitívum” – hangsúlyozta Hajdú Áron.
Nem jöttek el a magyarországi meghívottak
A megjelent könyvkiadók számával kapcsolatosan megemlítette, hogy az erdélyi kiadók közül sok képviseltette magát, míg a magyarországiak csupán közvetetten, képviseleteik útján lehettek jelen. A meghívottak köre is átalakult a tavaszi tervekhez képest, hiszen Magyarországról nem tudtak eljönni a vendégek. „Az idén is nagy nevekre számítottunk. De ezt jövőre a szervezők valószínűleg bepótolják” – említette meg az igazgató. Összegzésként úgy fogalmazott: pozitívan értékelik a kiadó jelenlétét a könyvvásáron, és bízik abban, hogy a látogatók is tartalmasnak ítélik meg a rendezvényt, és örültek az ott bemutatott köteteknek.
Előretekintve az év hátralevő hónapjaira és a karácsonyi ünnepek könyvpiacra gyakorolt hatására az igazgató kifejtette: nem tud jóslásokba bocsátkozni. „Az látszik, hogy az online értékesítés valamelyest növekszik. Valószínűleg a tavalyihoz képest a számok kisebbek lesznek majd, bár a könyvvásárlási kedv megmaradt. Valószínűleg karácsonykor is megmarad, és még ott van a marosvásárhelyi könyvvásár is, amit valószínűleg megszerveznek. Én pozitívan látom a helyzetet és bizakodó vagyok” – összegzett Hajdú Áron.
A bátrabbak eljöttek, az óvatosabbak otthon maradtak
Hasonlóan pozitívan értékelt Tőzsér László, a csíkszeredai Gutenberg Nyomda- és Könyvkiadó tulajdonosa, aki szintén szakmai partnerként vett részt a rendezvény szervezésében, és kiállítóként is jelen volt. „Örvendtünk, hogy az év elején elkészített könyveinket végre be tudtuk mutatni. A könyvbemutatóink sikeresek voltak, jó volt a hangulat. A standunkat is sikerült szépen berendezni. Ebből a szempontból tehát jó volt, a hátulütője az egész rendezvénynek az volt, hogy nem békeidőben, hanem a koronavírus-járvány idején zajlott: a bátrabbak eljöttek, az óvatosabbak otthon maradtak” – mondta el a szakember.
Tőzsér László kiemelte: a járványhelyzet ellenére nem történt meg az a könyvvásárral, hogy látogatók nélkül zajlott volna. Hozzátette: aggasztó leginkább az volt, hogy a rendezvény előkészítésének időszakában rengeteg „üres kört” futottak a szervezők, hiszen sokan lemondták a részvételt. Az igazgató szerint ugyanakkor meglátszott az is, hogy a könyvvásárhoz hozzátartozik a „nagy nevek” jelenléte: azokról a szerzőkről van szó, akiket nehezebben tudnak elérni az erdélyi olvasók, olvasottak, népszerűek.
Ők szinte az utolsó pillanatokban mondták le a részvételt és a polgármesteri hivatal kulturális irodájának improvizációs készségére is szükség volt a végső program kialakításához. A szakember szerint ugyanakkor a vásár kínálata rendben volt, nem érezhette senki a látogatók közül, hogy szegényesebb volna a kínálat. „Sok újdonság volt. Ebben az évben senki nem tudott bemutatni semmit. Egy könyvkiadónak borzasztóan fontos az olvasókkal találkozni, könyvbemutatót tartani” – mutatott rá.
Rugalmasnak kell maradni
„A következő vásár remélhetőleg nem ilyen kompromisszumos esemény lesz és jó volna tavasszal megtartani” – szögezte le Tőzsér László. Hozzátette: készültek az év könyves eseményeire, az utolsó pillanatig bíztak például a budapesti Ünnepi Könyvhét megtartásában.
„Most nem készülünk. Megpróbálunk rugalmasak maradni, és ha az utolsó pillanatban a marosvásárhelyi vásár zöld utat kap, akkor valószínű, hogy megoldjuk a jelenlétünket” – mondta. Tőzsér László rámutatott: az év két időszakára pozícionálják főleg köteteik megjelenését, az év első felében a Csíkszeredai Könyvvásárra és az év végén a marosvásárhelyi könyvvásár időszakára. Néhány kötettel még ebben az évben jelentkezni fog a könyvkiadó.
A kiadóvezető rámutatott: a tavaszi koronavírus-járvány idején meghozott szigorú intézkedéseket, boltbezárásokat nehezen élték meg, ám úgy érzi, szeptember végére „helyreállni látszik a rend” és megfelelő a könyvesboltok látogatottsága. Hozzátette: a novemberi-decemberi időszakban bekövetkező esetleges szigorítások, boltbezárások katasztrofális következményekkel járhatnának a könyvkiadók, könyvkereskedők számára.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34936 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni