Szerdán kezdődik a 28. Alter-Native filmfesztivál Marosvásárhelyen


-A A+

Szerdán délután 4 órakor Radu Ciorniciuc Otthon (Acasă) című filmjének vetítésével kezdődik az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Marosvásárhelyen. FRISSÍTÉS: Változott a jegyváltás menete és a koncertprogram.

Románia legrégebbi filmfesztiválját 28. alkalommal rendezik meg október 7-11 között. Az előző évekhez hasonlóan nemzetközi kisfilmek versenyeznek, illetve nagyjátékfilmeket mutatnak be a filmvásznon.

„A filmnek és az életnek mennie kell tovább, így a járványügyi helyzetet figyelembe véve idén megszervezésre kerül a fesztivál, kisebb-nagyobb változtatásokkal. Az idén az Alter-Native filmfesztivál kinti helyszínen zajlik a marosvásárhelyi nyári színpadon, amely 1200 férőhelyes, a filmek pedig LED-falra lesznek vetítve, így nappal is jól láthatóak és követhetőek lesznek” – mondta el a Maszolnak Gáspárik Attila, az Alter-Native művészeti igazgatója.Mint írtuk, az idei versenyre több mint 800 kisfilm érkezett, ezek közül 39-et válogattak be a mezőnybe, a zsűri pedig online értékeli őket. A járvány-helyzet miatt alkotók sem lesznek jelen a fesztiválon.

A zsűriben, mint minden évben, szerepel romániai magyar filmalkotó is, idén Visky Ábel filmrendező, akinek az első egész estét filmjét, a Mesék a zárkából című dokumentumfilmet is levetítik a fesztivál első napján. A nagyjátékfilmek között további román és magyar játékfilmek is szerepelnek, többek között az Apró mesék, amelyet Szász Attila rendezett és amelynek főszereplője Molnár Levente, a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori színésze.

A vetítések mellett esténként pedig koncertekkel, napközben pedig kiállítással várják a fesztiválra érkezőket. A rendezvény programja és szabályzata itt elérhető, jegyeket online vagy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház jegypénztárában lehet váltani, egy jegy ára 15 RON.

FRISSÍTÉS: A szervezők kedd este közölték: mivel az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál egyik partnerintézményénél, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál felmerült a koronavírus-fertőzés gyanúja, az intézmény jegypénztáránál nem vásárolhatók meg a szemlére szóló belépők. A jegyeket a helyszínen, a Nyári Színháznál lehet megvásárolni szerdától péntekig 15 és 18 óra között, illetve szombaton és vasárnap 11.30 és 18 óra között. Emellett továbbra is van lehetőség online jegyvásárlásra a www.biletmaster.ro oldalon.

Emellett a romániai hatóságok által hétfő este elrendelt korlátozások miatt a magyarországi Borbély-Dresch Quartet nem tudja vállalni a koncertezést, csütörtök este 20 óra 15 perctől Koszika & The HotShots koncertjét hallgathatja meg a fesztivál közönsége. 








EZT OLVASTA MÁR?

X