Erdélyből is nézhető a Verzió fesztivál 7, keményebbnél keményebb témájú dokumentumfilmje


-A A+

Online tartják a budapesti 17. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, az 50 filmből álló felhozatal egy részét, hét alkotást Magyarország területén kívül is elérhetővé tesznek november 10. és 22. között. 

Az idei fesztivál filmjeit nem fix időpontban vetítik, mindenki akkor nézi meg a választott filmet a weboldalon, amikor ideje engedi, közölték a szervezők.

Az idei nyitófilm egyébként a 76 nap című kínai alkotás a koronavírus-járvány maradandó korlenyomata, amely bepillantást nyújt a pandémia kitörésének legkorábbi napjaiba a kínai Vuhanban. Előtte, helyi idő szerint este héttől a budapesti Trafóból közvetítik a fesztivál nyitóeseményét a honlapon és a Facebookon. A fesztivált minden évben az emberi jogok mellett nyíltan és bátran kiálló közismert személyek nyitják meg, most a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai, a FreeSZFE hallgatói közösségét kérték fel erre, akik különleges előadással készülnek.

Az Erdélyből is ingyenesen elérhető hét dokumentumfilm között van riport a fehéroroszországi tüntetésről, film egy rákbeteg utolsó napjairól, portré az LGT Amerikába emigrált tagjáról, és a prostitúcióra kényszerített nők számára létrehozott védett házról. A filmek romániai idő szerint kedd este 10-től 12 napon át nézhetőek meg, a lejátszás elindításától számított 24 óra alatt.

A felhozatal a következő:

Falak, r. Andrei Kutsila, 17 perc

Belarusz, 2020. Nem olyan messze tőlünk éppen zajlik a történelem. Börtönbe hurcolt békés tüntetők, rendőri erőszak, és egy nép egységes és tiszteletreméltó kiállása az igazáért, az igazságért. Andrei Kutsila riportfilmje élőben, frissen rögzíti a legfrissebb eseményeket azok szemszögéből, akik a börtönfalakon kívül maradtak, és minden nap reménykedve várják vissza a szeretteiket.

Végstádium, r. Gaal Ilona Gaal, Wizner Balázs, 30 perc

Tamás hatvan éves végstádiumos rákbeteg. A szenvedélyes, mulatozós férfi élete végén higgadtan és tabuk nélkül néz szembe közelgő halálával, és sikerül ezt a szemléletet családjának is átadni. A film Tamás Hospice Házban töltött utolsó három napját mutatja be, és vezeti végig a nézőt a halállal való megbékélés lelki folyamatán. Lehet-e röhögni a halálos ágy mellett? Haragudhatunk-e a haldoklóra? A film hősei az elmúlással kapcsolatos legszemélyesebb kérdések feltevésében, megválaszolásában segítik a nézőket.

Barta Tamás - Siess haza, vár a mama, r. Hajdú Eszter, 1 óra 20 perc

Barta Tamás, az LGT zenekar egyik alapító tagja, egyben a magyar rock történelem egyik legtehetségesebb gitárosa volt. Barta 1974-ben, karrierje csúcsán barátait és családját is megdöbbentette, amikor a zenekar amerikai turnéjáról nem tért haza Magyarországra. Édesanyja, Edit, aki egyetlen fiát várta otthon, magányosan élte le életét, de soha nem adta fel a reményt, hogy Bartát egyszer viszontlássa. Edit és Tamás magnókazetták segítségével tartotta egymással a kapcsolatot az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között. Őszinte, nem ritkán szenvedélyes beszélgetéseik hűen rámutatnak Edit vasfüggönyön túl és Tamás az amerikai új világban megélt éveire, valamint a kettő között meghúzódó óriási szakadékra. Edit életét a kommunizmus eszméje, Tamásét az amerikai álomba vetett hit hatotta át.

Kövek, r. Dobray György, 1 óra 23 perc

Budapesten kéthetes tábort szerveznek különféle hátterű európai fiatalok részvételével, akik önkéntesként egy zsidó temetőben tisztítják meg az elhanyagolt sírokat. Gunter Demnig, egy német művész botlatóköveket készít a holokauszt áldozatainak emlékére — már több mint 74 000 ilyen emlékművet helyezett el 26 országban Európaszerte.

Tanulmányok a migrációról, r. Surányi András, 50 perc

A George Mason Egyetem hallgatói 2017 májusában részt vettek a Budapest szemeszter program Új határok a határtalan Európában: menekültek, kisebbségek és nemzeti identitás elnevezésű képzésén. A diákok Szerbiába utaztak, hogy ott menekülttáborokat látogassanak meg, menekültkérőkkel és nemzetközi segélyszervezetek dolgozóival találkoztak. A diákok közül néhányan amerikai harmadikgenerációs bevándorló családok tagjai, így a határkerítés abszurditása, a táborokban tapasztalható állapotok és a rendőrség elől az erdőben rejtőzködő menekültek látványa személyesen is megérintette őket.

Védelem alatt, r. Schwechtje Mihály, 1 óra 29 perc

Toszecky Renáta szociális munkás egy Baptista Szeretetszolgálat által működtetett védett házat vezet Magyarországon. Prostitúcióra kényszerített, emberkereskedelem áldozatául esett nők kerülnek ide, akiknek az életét a szociális munkások megpróbálják új mederbe terelni, hogy gyerekeikkel együtt új életet kezdhessenek. A film Renáta napi munkáját követi figyelemmel, ahogyan három bántalmazott nővel dolgozik, eközben pedig a segítő munka kihívásaiba is betekintést enged.

Hűség, r. Szekeres Csaba, 1 óra 25 perc

Anna és Antal negyvenöt éve házasok. A várostól távol, gyönyörű környezetben laknak, Péliföldön; elégedettek az életükkel. Rajonganak a történelemért és az irodalomért, így minden évben kulturális zarándoklatra indulnak egy külföldi országba. A kapcsolatuk kiegyensúlyozott, ám egy nap Anna különösen kezd el viselkedni. Orvoshoz mennek, ahol Alzheimer-kórt diagnosztizálnak nála.

(Nyitókép: Barta Tamás - Siess haza, vár a mama | Forrás: YouTube) 








EZT OLVASTA MÁR?

X