Demeter Szilárd gázkamrás írása: állást foglalt az Erdélyi Magyar Írók Ligája


-A A+

Nyilatkozatot adott ki kedden az Erdélyi Magyar Írók Ligája „az egyre inkább eldurvuló közbeszéd jelenségeire válaszul”. Demeter Szilárd gázkamrás írására reagáltak, amelytől elhatárolódtak.

Mint korábban beszámoltunk róla, a Petőfi Irodalmi Múzeum székelyudvarhelyi születésű főigazgatója egy véleményanyagban arról írt, hogy „Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátja”, illetve arról, hogy „Európa Soros György gázkamrája”. Demeter Szilárd egy nappal később visszavonta az írását, és törölte a Facebook-oldalát.

Közleményében az E-MIL hangsúlyozza, 2002-es alapító okirata szerint apolitikus érdekvédelmi szervezet. Mint írták: „Az egyre inkább eldurvuló közbeszéd jelenségeire válaszul kinyilvánítjuk, hogy az E-MIL elítél minden, bármilyen irányból érkező gyűlöletbeszédet, illetve minden olyan megnyilatkozást, amely történelmi traumákat relativizál. Ezektől továbbra is elhatárolódik.”

A nyilatkozatot az E-MIL választmánya írta alá, azaz Balázs Imre József, Fekete Vince, Fischer Botond, Horváth Előd Benjámin, Karácsonyi Zsolt, elnök, Király Zoltán, Márton Evelin. 

Mint ismert, beosztottainak egy része elhatárolódott tőle, az ellenzék pedig a leváltását követelte Demeter Szilárdnak, de a kormány nem menesztette. 

 







EZT OLVASTA MÁR?

X