Újra közönség előtt szerepelhet a Csíki Kamarazenekar, a Hargita Együttes és a Csíki Játékszín
A koronavírus-járvány Hargita megyei mutatóinak kedvező alakulása lehetővé tette, hogy újra közönség előtt szerepelhessenek Csíkszereda művészeti társulatai. Ezen a héten a Csíki Kamarazenekar, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és a Csíki Játékszín is visszatér a színpadra. Az előadásokon a termek befogadóképességének 30 százalékáig fogadhatják az érdeklődőket.
Visszatérhet a közönség Csíkszereda kulturális intézményeinek nézőtereire, alaposan felpezsdül a kulturális élet a hargitai megyeszékhelyen ezen a héten. Csütörtökön két előadásra is várják a kultúrakedvelőket. Elsőként, 18 órától a Csíki Kamarazenekar lép színpadra a Csíki Mozi nagytermében. A hangversenyen a 18. század két zenészóriásának, Joseph Haydnnek és Ludwig van Beethovennek egy-egy művét szólaltatják meg, amelyek mellett helyet kap egy kortárs mű romániai bemutatója is.
A műsorban elsőként Haydn C-dúr csellóversenye szerepel, amelynek szólóját Makcim Fernandez Samodajev, orosz-kubai származású, Nagyszebenben élő csellóművész játsza. A második mű egy kortárs kompozíció, a belga zeneszerző, Vincent Ghadimi tollából származó Pop Corn, amely először szólal meg Romániában. Beethoven itt elhangzó műve szintén szólistás kompozíció. A G-dúr zongoraverseny szólóját Monica Florescu nagyszebeni zongoraművész játssza. A koncert érdekessége, hogy a Haydn- és Beethoven-művek szólistái mellé a nagyzenekar helyett vonószenekar társul. Az est koncertmestere Veress Csaba lesz.
A jegyek az előadásra egységesen 15 lejbe kerülnek, melyeket a www.bilete.ro oldalon, illetve a Csíki Mozi jegypénztárában lehet megvásárolni. A helyek száma korlátozott, a terem befogadóképességének harminc százalékát foglalhatja el a közönség. A hangversenyt Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatja.
Színpadon a Hargita Együttes és a Csíki Játékszín is
Szintén csütörtökön láthatja újra a közönség a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttest. A Városi Művelődési Ház színpadán 19 órától az Ékes Gyergyó című előadást fogják bemutatni. Az előadás a táncfolklorisztikailag kevésbé ismert Gyergyói- medence tánc-, és zenekultúrájába nyújt betekintést. Az Ékes Gyergyóról bővebben itt olvashatnak. A teljes értékű jegyek: 25 lejbe, a kedvezményes belépők 15 lejbe kerülnek. Kedvezményes jegyek a Csíki mozi jegypénztárában, illetve az előadás előtt egy órával a Városi Művelődési Házban válthatók. Online jegyvásárlás a https://www.bilete.ro/ekes-gyergyo/ oldalon lehetséges.
Hosszú idő után szerepelhet közönség előtt a Csíki Játékszín társulata is. Pénteken 19 órától Eisemann Mihály – Szilágyi László Én és a kisöcsém című darabját mutatja be Csíkszereda önkormányzatának színháza a Városi Művelődési Házban, a darabot Kányádi Szilárd rendezte. Az produkcióról bővebben itt olvashatnak. Az előadásra érvényesek az előző évad bérletei, a fennmaradó helyeket az előadás előtt egy órával értékesítik a Városi Művelődési Ház pénztárában.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni