Gyulán tartja az évad utolsó bemutatóját a sepsiszentgyörgyi társulat


-A A+

Magyarországi bemutatóval zárja évadát a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Az otthoni színtereken ugyan véget ért az évad, zárásként a sepsiszentgyörgyi magyar társulat hétfőn játszotta a Valami csajok című előadását. A következő időszak viszont sűrűnek ígérkezik, ugyanis a Tamási Áron színház Kisvárdára, majd Gyulára utazik.

Az idén huszonötödik alkalommal megszervezett kisvárdai színházi fesztivál nyitóelőadásaként, pénteken délután öt órától mutatják be Spiró György Az imposztor című darabját, amelyet Keresztes Attila rendezett, az előadás főszerepét pedig meghívottként, Biró József Jászai Mari-díjas színművész alakítja.

Kisvárdáról Gyulára utazik a sepsiszentgyörgyi magyar társulat, hiszen az idén ötvenedik évadát tartja a Gyulai Várszínház, melynek keretében június 24-én a Bocsárdi László által rendezett Bánk bán előadást játsszák. Ez a produkció a Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiváljának fődíjas előadása volt, rendezéséért pedig Bocsárdi László elnyerte a nagyváradi 6. Interetnikai Színházi Fesztivál legjobb rendezőjének járó díjat. Az előadásban játszott szerepéért Mátray László és Pálffy Tibor Kisvárdán, Szakács László pedig Nagyváradon kapott alakításdíjat.

A Tamási Áron színház idei utolsó bemutatójára ugyancsak Gyulán kerül sor július 5-én. A Gyulai Várszínházzal együttműködésben Shakespeare Hamletjét viszi színre a sepsiszentgyörgyi társulat Bocsárdi László rendezésében. A sepsiszentgyörgyi és gyulai színházak koprodukcióját Bocsárdi László irányítja, akinek ez a tízedik Shakespeare-rendezése. A 2008-as bukaresti Metropolis Színház-beli munkája után másodszor rendez Hamletet, a 2003-ban színre vitt Titus Andronicus után pedig másodszor rendez Gyulán.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X