Jubileumok ünneplése a kolozsvári színházi évadzárón


-A A+

Több, jelentős színházi előadás jubileumi évfordulóját ünnepli a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata június 26-án, szerdán. Az évadzárás 11 órakor a társulat évadvégi gyűlésével kezdődik, majd déli 12 órakor az ünnepség a színház emeleti előcsarnokában folytatódik.

A sétatéri színház elmúlt 25 évének történetében eddig egyetlen alkalommal történt meg, hogy egy produkció megérte a 100. előadást: ez a Tompa Gábor rendezte, 1992-ben bemutatott A kopasz énekesnő volt. A kolozsvári magyar társulat most egy újabb előadással, az Andrei Șerban rendezte, 2007-ben bemutatott Ványa bácsival érkezett el a 100. reprezentációhoz úgy, hogy egyetlen esetben sem maradt üres szék az előadásokon.

A múlt héten 70. születésnapját ünneplő román rendező Suttogások és sikolyok című, nemrég Szöulban vendégszereplő előadása is közeledik a 75. reprezentációjához. A Tompa Gábor rendezte  Leonce és Lénát pedig májusban játszotta 50. alkalommal a társulat. Ez utóbbi előadást június 28-án a Büchner International elnevezésű színházi fesztiválon mutatja be a társulat Giessenben.

A társulat 220. évada egyébként is gazdag volt eseményekben: hét bemutatójuk volt (Romok igaz menedék, Leonida Gem Session, A fizikusok, Kenyérzseb, Don Juan ünnepélyes vacsorája, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Csipke), és hatalmas sikerrel szervezték meg az Interferenciák 2012 Nemzetközi Színházi Fesztivált, az Atelier 200 workshopot, valamint a Színház Világnapját.  








EZT OLVASTA MÁR?

X